Puszy)
Reggel az ablakomon átszűrődő fényre ébredtem. Lassan nyitottam ki a szemem és felültem. Belebújtam a mamuszomba és kicsoszogtam a szobámból. Soha nem volt erősségem a koránkelés. Főleg nem ha utána az utad egyből az egyetemre vezet. Az én szobám mellett van Brad szobája. Ő ilyenkor általában még alszik.
Elcsoszogtam a fürdőszobáig és egy kis sminket dobtam fel magamra és felöltöztem. Lementem a lépcsőn a konyhába, megreggeliztem és indulni is akartam ha nem szólal meg az otthoni telefon.
-Igen? -szóltam bele halkan.
-Szia Hercegnőm! - szólt bele apa a szokásos becézésével. -Tudod adni Brad-et? -kérdezte.
-Hát alszik, de akkor felkeltem. -mondtam mosolyogva hogy neki is fel kell kelni ilyen korán, majd elindultam fel az emeletre. Bementem a szobájába majd ráugrottam. Ijedtében felugrott és lefejelte a fölötte lévő polcot. A polc ütésére visszaesett az ágyra. Én persze jó testvér módjára már a földön fekve röhögtem.
Mikor felnéztem Brad szúrós tekintete szegeződött rám. Én mentve magam csak átnyújtottam neki a telefont, majd kimentem.
Már tényleg indultam volna, de Brad megszólalt.
-Várj! -lassan megfordultam és amolyan "mindjárt elkések úgy hogy gyorsan mondd a hülyeséged" fejjel néztem rá.
-Igen? Mi van? -forgattam meg a szemem mivel még mindig nem szólalt meg.
-Esetleg tessék. -csesztetett.
-Most ne szórakozz mert mindjárt elkések! -emeltem fel a hangom mire egy gúnyos mosoly jelent meg az arcán, amivel valószínűleg azt akarta kifejezni hogy engem eddig se érdekelt ha egy kicsit kések majd pont most fog.
-Apa azért hívott mert el kéne mennem hozzá pár napra.
-Gondolom én nem mehetek...-mondtam szomorúan.
-Neked ott az egyetem.
-De jó nekem.-mondtam szarkasztikusan, mire ő sóhajtott.
-Az a lényeg hogy nem leszek itt.
-Oké. El leszek egyedül.
-Nem hagylak itt egyedül. -mondta úgy mint aki hülyének néz. Most komolyan már 18 vagyok. Csak tudok egyedül lenni egy pár napot.
-Mi az hogy nem hagysz itt egyedül? -értetlenkedtem.
-Majd az egyik haverom áthívom hogy figyeljen rád. -na most komolyan az ő hülye haverjai fognak rám figyelni? Felnőtt vagyok. Talán még érettebben is viselkedek -mikor nem iszok- mint az ő gyerekes haverjai.
-Nem kell. 18 vagyok! Tudok magamra vigyázni.
-Dehogy tudsz!-legyintett.
-De igen! Nem kell hogy itt legyen a hülye haverod!-akadtam ki. Mi az hogy nem tudok magamra vigyázni? Na jó, lehet van benne valami de semmivel nem lesz jobb ha valamelyik barom itt lesz.
-Jó nem érdekel itt lesz és kész! Most meg menj mert elkésel.-mondtam úgy mintha nem lehetne beleszólásom. Mondjuk nem is volt.
Mérgesen kaptam fel a táskám, becsaptam magam mögött az ajtót és siettem a suliba. Csak remélni tudtam, hogy estére Brad végre rájön hogy nekem nem kell bébiszitter.
Mikor beléptem a suliba Kathy egyből a nyakamba ugrott, Hope pedig átölelt.
-Mizu? -kérdezte boldogan Kathy.
-Velem semmi. De te miért vagy ilyen boldog?
-Egyet találhatsz. -mondta Hope. Igen ekkor már tudtam hogy miért van így feldobva.
-Randi? -kérdeztem mosolyogva.
-Drake-kel! -kezdett el pattogni Kathy. Drake volt az az ember akiért Kathy odavolt. Csak drukkolni tudok neki hiszen már régóta keresi az igazit.
-És te láttad már Josht? -ezt Hope akkor szokta kérdezni mikor valami baj van. Mondjuk se Kathy, se Hope nem szereti és mindig csak a hibát keresik benne és szerintük én vak vagyok hogy nem látom hogy megcsal.
-Nem. Miért?-kérdeztem félve.
-Ott flörtöl a szöszkével. -biccentett a fejével jobbra. Oda néztem de szerintem csak beszélgetnek.
-Nem flörtöl. Csak beszélgetnek. -próbáltam nyugtatni inkább magam mint őket.
-Hát ha az hogy megsimogatja a karját, nevetgél és csábosan mosolyog nem flörtölésnek számít.-szólt bele Kathy.
-És akkor én most mit csináljak?-néztem rájuk.
-Szakíts vele.-mondta egyszerűen Hope.
-Vagy csak menj oda és köszönj neki.-mondta Kathy miközben megvetően nézett Hope-ra.
-Az én ötletem jobban tetszik.-mondta Hope. Még csak meg se próbálta tagadni ellenszenvét Josh-sal.
-Én viszont Kathy ötleténél maradok. -mondtam és elindultam Josh felé.
Odaérve ránéztem Joshra aki egyből hátrébb lépett pár lépést a szöszitől. Oda jött hozzám és adott egy puszit a számra. A szöszi közbe eltipegett a magassarkújába a többi cicababához.
-Szia Kicsim. -mondta lágyan.
-Szia. Csak nem új barátod van? -kérdeztem a szöszire nézve.
-Ő..csak egy régi ismerősöm. -mondta zavartan. Lehet hogy igaza van a barátaimnak és megcsal? Nem! Nem gondolhatok ilyenekre. Josh-sal már 10 hónapja együtt vagyunk.
A haverja elkezdett Josh-nak integetni.
-Mennem kell. Majd délután találkozunk. -mondta.
-Oké. -kaptam egy szájra puszit és már el is ment.
Vissza mentem Hope-hoz mert Kathy már nem volt ott.
-Kathy? -kérdeztem körbenézve.
-Oda ment Drake-hez.-mutatott az aula másik oldalára.
Pont kérdezni akart valamit de a csengő megzavarta. Elindultam a terem felé ahol az első órám lesz. Sajnos nem együtt vannak az óráink de azért nagy nehezen túl lehet élni. Utolsó óra után miközben sétáltam ki a suliból Hope odajött mellém.
-Szakíts vele! -mondta. Egyből tudtam hogy kiről beszél.
-Mi? Miért?
-Mert megcsal!
-Nem!-tiltakoztam.
-De igen csak túlságosan szereted! Túl naiv vagy! -vágta a fejemhez.
-Igen? Te meg nem is ismered mégis elítéled. -keltem ki magamból. Megfogta a kezem és elkezdett húzni a tesiöltöző felé.
-Mi van? Hova húzol?
-Megmutatom hogy nem hazudok. -mondta és tovább húzott. Megálltunk az ajtó előtt.
-Mi van? -kérdeztem idegesen.
-Nézz be.
Megfogtam a kilincset és Hope-ra néztem aki bólintott egyet és sajnálkozóan nézett rám. Nem értettel így lassan lenyomtam a kilincset és gyorsan benyitottam. Szemembe könnyek szöktek melyek pár másodperc múlva már patakokba folytak. Josh volt az öltözőben és a szőke csaj. Egymásba gabalyodva. Ölelkeztek és csókolgatták egymást amitől a hányinger fogott el. Végig átvert. Mindvégig hazudott. Ő volt az az ember aki összekapart a földről és most mégis miatta vagyok megint a padlón. A szívem összeszorul és ha akkor Hope nem ölel meg oldalról ott egyből összeesek. Mikor Josh meglátta hogy ott vagyok ellökte magától a cicababát és rám nézett.
-Én..meg tudom magyarázni.-mondta. Annyi mindent akartam tudni. Máskor is csalt már meg? Szeretett egyáltalán vagy nem? Mióta csinálja ezt velem? És legfőképp az hogy miért? De egy hang se jött ki a torkomon csak elkezdtem futni. Kiakartam futni a világból.
Hazafelé ballagtam Hope-pal. Legszívesebben szerintem azt mondta volna hogy ő megmondta,de nem tette. Tudta hogy én mennyire szerettem és megbíztam benne.
-Át tudsz jönni? -kérdeztem mikor már a ház előtt álltunk.
-Persze. -mondta nyugtatóan.
Kinyitottam az ajtót és a kanapén heverő két fiúra pillantottam, kinek egyik személyében a bátyám leltem felfedezni.
-Szia...sztok-nézett a mögöttem bejövő Hope-ra. Én nem köszöntem csak egyből felszaladtam a szobámba.
*Hope Williams*
Eliza egy nagyon érzékeny ember. Ettől akartam mindig is megvédeni. Nem akartam hogy csalódjon de ha titokba tartom akkor csak rosszabb lett volna. Josh meg egy köcsög. Eliza nem ezt érdemelte volna.Miután bementünk hozzájuk Eliza egyből felszaladt az emeletre a szobájába. Már többször is aludtam itt ezért tudtam hogy mi hol van. Miután felszaladt, Brad és gondolom a haverja kérdőn néztek rám.
-Történt valami? -kérdezte Brad.
-Josh..-mondtam egy sóhaj kíséretében.
-Egyszer megölöm..-dühöngött Brad. A mellette ülő srác kérdőn nézett rá és rám.
-Én meg megyek és megvigasztalom. -mondtam majd felmentem Elizához.
*Elizabeth Ross*
Már órák óta próbált megvigasztalni Hope. Nem sok sikerrel. Ilyen helyzetbe nem nagyon segít semmi.
-Gyere le!-hallottam Brad hangját. Sóhajtottam egyet és Hope-pal lementem. Lent még mindig a kanapén ültek. Oda mentem és leültem Brad mellé. Ő kisírt szemeimbe nézett majd megölelt és a fülembe súgta: -Megmondtam.- Majd eltolt magától és a haverja felé nézett. -Ő Adam. Ő fog veled lenni amíg én nem leszek itthon. -mondta. Azt hittem már felfogta hogy 18 vagyok és nem kell bébicsősz. Mérgesen néztem rá.
-Nincs szükségem bébiszitterre! Azt hittem reggel felfogtad. -kiabáltam.
-De igen is van! Főleg most.
-Mi az hogy főleg most? Mit tud ő rólam? Miért kéne nekem az ő segítsége?-akadtam ki.
-A nevedet azt tudom. -mosolygott rám Adam. Mégis mi a francért kell felidegesítenie? Miért nem tud kussban ülni a kanapén. Miért szól bele egy családi dologba.
-De nem ismersz és nem tudsz rólam semmi mást!
-Majd megismerlek. -mosolygott még mindig. Miért mosolyog?
-Ezt már eldöntöttem. -mondta Brad.
-Milyen jó hogy nincs beleszólásom az életembe!-mondtam majd felmentem a szobámba.
Becsaptam magam mögött az ajtót. Hope hazament. Itt ülök egyedül a szobámba. Megint rám tört a sírás mert eszembe jutott Josh.
Feküdtem az ágyon néztem a plafont és gondolkoztam. Gondolkoztam azon hogy vajon hol rontottam el? Mivel érdemeltem ezt ki? Végül álomba sírtam magam. Szeretek aludni mert az álmaim szebbek mint a valóság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése