Chapter 09. "Elrontottad a pillanatot"

(Sziasztok! Bocsánat a késésért, de nem volt időm írni. A következő részt, tényleg nem tudom mikor lesz mert most utazok Svájcba utána Horvátországba és nem hiszem hogy ott fogok tudni írni. Ha mégis, akkor ugyanott ahol eddig hirdetni fogom és meglátjátok. Kellemes olvasást. Puszy.)

Üres piás üvegek mindenhol, a levegőben erős alkohol szag terjeng és semmi sincs a helyén. A nappaliba a fotel eltolva, a díszpárnák szanaszét hevernek a földön, Brad a kanapén kinyúlva, Adam a szőnyegen alszik, két ismeretlen fiú a padlón elterülve,keresztbe egymáson és még egy ismeretlen fiú a hűtőnek dőlve. Nem akartam foglalkozni velük, csak felmenni a szobámba, de a vezetékes telefon villogása felkeltette a figyelmem. Odamentem és elindítottam a hangpostát, melyet apa küldött. 2 órája.

~Sziasztok! Remélem otthon vagytok mert hamarabb megyünk haza. Dél körül otthon vagyunk.~ 

Szemeim kipattantak mikor meghallgattam a hangüzenetet. Brad nagyon nagy bajban van ha apa így találja őt és a házat. Tartozom annyival a tesómnak hogy rendet rakjak. Körbenéztem még egyszer, majd az órára pillantottam. 10:02 Josh-ra pillantottam, Ő még mindig az ajtóban állt és várta a reakcióm, de még én se tudtam hol kezdjem. Egy valami biztos: nem kis munka lesz. 

Odamentem Brad-hez és elkezdtem keltegetni. Ő mindig csak valami "hagyjál már" "mindjárt" féleséget mondott és fordult egyet. Soha nem volt könnyű felkelteni, de volt egy titkos fegyverem. 

Elindultam a konyha felé, átlépve a földön alvó haverjait, egy pohár vízzel tértem vissza. Próbáltam keltegetni, de ismét semmi hatása nem volt ezért ráborítottam a vizet. 

-Hülye vagy? -kiabált, majd a fejéhez kapott. Összeráncolt homlokkal nézett engem. 

-Apuék mindjárt itt lesznek. -mondtam idegesen. Szemei kipattantak. Felugrott a kanapéról és körbenézett. Akármekkora is volt a kupi, nem azt nézte. Szemei megállapodtak Josh-on majd rám nézett. Nemlegesen ráztam a fejem mert tudtam hogy azt akarja kérdezni kibékültem-e vele. 

-Jó, te vidd haza a haverjaid én addig nagyjából összetakarítok. -biccentettem a fejemmel a padlón elterülő fiúkra. 

Brad miközben tántorgó barátait kísérte ki, félvállal neki ment Josh-nak, aki még mindig a nappali ajtó félfalának dőlve állt. Nem tulajdonított különösebb figyelmet Brad tettének, sőt még csak oda se nézett. Nem akartam hozzá se szólni ezért úgy voltam vele, megvárom míg magától elmegy.
Odamentem a földön fekvő Adam-hez és megpróbáltam felhúzni. Megfogtam a kezét, mert ha már föl se kel legalább a kanapén feküdjön hogy össze tudjak takarítani. Fel akartam húzni, de Ő lerántott. A mellkasára estem, Ő kinyitotta szemeit és elmosolyodott helyzetünkön. A mellkasán feküdtem, pár centi volt az arcunk közt. Vegyes érzések voltak bennem és deja vu érzésem támadt. Igen, ez már megtörtént. Elvesztem szemeibe és sexy féloldalas mosolyába, pedig nem akartam. Látszott rajta hogy eléggé másnapos, de tudja mit csinál. Mosolyogva nézett rám és fogta a kezem, ami miatt nem tudtam felállni.
-Khm..-köszörülte meg feltűnően a torkát Josh az ajtóban. Mindketten oda néztünk. Lemásztam róla és felálltam, Ő követett. Kérdőn nézett rám és már tudtam hogy mit fog kérdezni.
-Ti újra...-kezdte Adam de félbeszakítottam. Még kérdésnek is szarul hangzott hogy újra együtt. Soha nem lesz olyan hogy újra együtt.
-Nem! -vágtam rá, majd Josh-ra néztem.- Itthon vagyok, jól vagyok, nem haltam meg, hazamehetsz. -adtam tudtára hogy ideje indulnia.
-Öhm..oké..akkor szia. -mondta bizonytalanul. Kicsit dadogott, ami elég szokatlan tőle. Valószínűleg nem azt várta hogy hazaküldjem. Még mindig az ajtóban áll. Mit vár hogy kikísérjem és könnyes búcsút vegyek tőle? Azt várhatja.
-Az ajtót megtalálod egyedül is. -mondtam már kissé türelmetlenül. Bólintott és elment. Vissza fordultam Adam-hez aki engem nézett. Amolyan "biztoshogynemvagytokegyütt?" és "tudomhogyigen" nézés keverékével nézett rám. Nem tudom ez milyen nézés, de ezt éreztem.
-Mi van? -kérdeztem kicsit se kedvesen.- Fogj egy seprűt vagy valamit és kezdj el takarítani. -szedtem össze az üres üvegeket és dobtam ki a kukába. Ő még mindig nem csinált semmit csak nézett rám. -Siess már apuék mindjárt itthon lesznek. -mondtam hangosabbnál, mint az alaphangom. Megrázta a fejét és elkezdte Ő is összeszedni az üvegeket. Azért kíváncsi lettem volna mire gondolt.

Rend van. Brad sehol. Adam és én elégedetten ülünk a kanapén, miután a "nagy" takarításba elfáradtunk. A kopogásra mind ketten az ajtóra kaptuk a fejünket. Gondolom vagy apuék jöttek vagy Brad. De akkor minek kopognak? Nincs kulcsra zárva az ajtó. Felálltam hogy kinyitom de Adam megelőzött. Fogalmam se volt hogy ki jöhetett. Josh jött volna vissza? De minek? Vagy Brad szórakozik? Nem kellett sok hogy megtudjam.
Az ajtót kicsapta, Adam-et félrelökte és egyenesen felém rohant Jessica. Én a nappali közepén álltam, Ő pedig szó szerint nekem rohant. Fellökött minek hatására leestem a földre, Ő rá ült a derekamra és ütni akart, de megfogtam mindkét kezét, s próbáltam tartani. Még csak most eszméltem fel, bár még így se értettem miért csinálja ezt. Valami olyasmit kiabált hogy "Miért tetted" meg hogy "Hogy merted te ribi". Őszintén nem tudtam mi baja van, csak azt hogy lassan kezd kicsúszni a kezemből a keze. Nem kellett sok hogy Adam is feleszméljen és leszedje rólam.
-Mi van a barátodnak kell segíteni neked? -nevetett fel.
-Legalább nekem segít. -vágtam vissza, a tegnapira célozva. Josh még csak utána se ment. De mit is várt tőle? Jess meglökte Adam-et mellyel kiszabadult fogásából. Az ajtó hangos csapódása jelezte hogy elment.
-Jól vagy? -mért végig. Semmi bajon nem lett, de nem értem miért tette. Én próbáltam lerázni Josh-t, nem tehetek róla hogy nem hagy békén.
-Igen. Köszi. -öleltem át. Ezzel jeleztem hogy köszönöm és nem mellesleg jól esett.  Arcomat a vállába fúrtam. Hiányzott már egy ölelés. 
-Szóval a barátod vagyok? -kérdezte mosolyogva. Nem láttam, de hallottam a hangjából hogy mosolyog. 
-Paraszt! -löktem el magamtól és csaptam a vállába. -Elrontottad a pillanatot. -nevettem. 
-Tetszett a pillanat? -kérdezte egy incselkedős vigyorral. Azt akarja hogy azt mondjam neki hogy szeretem. Pedig nem. Bár nem tudom. Amit én érzek az több mint barátság, de kevesebb int szerelem. Igazából nem is tudom mit érzek. 
-Hagyj békén. -mondtam enyhe mosollyal az arcomon és elindultam volna, de ahogy megfordultam  gyengéden megfogta a csuklóm és maga felé fordított. 
-Még nem válaszoltál. -nézett a szemembe. 
-És nem is fogok.-mosolyogtam rá. Ő is mosolygott. -Szólj ha megjöttek, addig a szobámba leszek. -fordultam vissza a lépcsőről. 

Már vagy fél órája elmúlt dél, de semmi. Brad is hazajött, de ők még nem. Ezért siettem annyira a takarítással? Felnyitottam a laptopom és interneteztem hogy elüssem az időt. Nem sokkal később kopogást hallottam az erkélyem felől. A függöny elvolt húzva, de nem láttam senkit. Lassan sétáltam oda és egy papírt találtam az erkélyem közepén. Izgatottan nyitottam ki az erkély ajtóm és kaptam fel a papírt. Kicsi, gyűrött papír volt, pár sornyi szöveggel, mégis sokkot kaptam amikor elolvastam. Eléggé megijedtem. 

Mondd meg a kis barátodnak hogy fizessen vagy te fogod megbánni. 

3 napja van, nem több!

Jól vigyázz kislány, figyellek!

Chapter 08. "Pénteken ő fizet"

*Josh szemszöge*

-Ha elég bátor csaj voltál ahhoz hogy ki üsd Jess-t, akkor ehhez a játékhoz is. Nem? -kérdezte Eric mosolyogva Eliza-tól, mikor beléptem a szobába. 

-Mit akartok játszani? -kérdeztem Eric-től. 

-Vetkőzős pókert. -mosolygott. Eliza meglepetten nézett rá és láttam rajta hogy nem épp ez a játék a kedvence. 

-Szerintem játszunk valami mást. -mondtam. Nem akartam hogy lássák Eliza-t fehérneműben és én se akartam a fiúkat látni, hisz nem kérdés, ebbe a játékban én vagyok a legjobb, szóval nem magam miatt aggódtam. 

-Nem! Ez  egy tök jó játék. Játszunk! -nézett rám amolyan "ne hogy azt hidd" fejjel. Csak azért akarja ezt játszani hogy idegesítsen. És mit ne mondjak...sikerült neki. 

Lola hazament, de szerintem így volt a legjobb. Nem neki való ez a játék, hisz a húgom. David és Eric már boxerba vannak, Rob és én pedig nadrágba. Eliza még ruhába volt mert kihasználta hogy nő és mindig valami csecsebecsét vett le. Nem is tudom minek neki annyi karkötő meg nyaklánc.

-Haha. Na fiúk mi lesz ha nem ti nyertek? -nézett Eliza Eric-re és David-re nevetve. 

-Szerintem te se akarod hogy ők veszítsenek. Ahogy én se. -nevetett Rob. 

-Viszont veszíteni se akarok. -vágta rá Eliza. 

-Pedig te vagy már csak teljesen felöltözve és ha jól tudom már se zokni, se semmilyen ékszer nincs rajtad. -mosolygott David. 

-De jól informált vagy. -mosolygott Eliza. -Viszont a jövőbe nem látsz. 

-Akkor nézzük mi lesz a jövőbe. -fordította fel a lapjait David, mire mindenki felfordította. Eliza arcán a meglepődöttség látszott a legjobban és már tudtam hogy veszített, mert nem fordította fel a lapjait. 

-Na mi van? -incselkedett vele David. 

-Csaltatok! -színlelt felháborodottságot miközben mosolygott Eliza. 

-Na gyerünk! Vetkőzz. -buzdította Eric.

-Úgy se fogod. -néztem rá, amit kihívásnak vett. Nem láttam még nőt ilyen gyorsan levenni a pólóját, pedig láttam már egy párat. Miután levette, David füttyentett Eric pedig egy sóhajtás kíséretében kiadott egy húú-hangot. Rossz volt látni hogy nyál csorgatva néznek rá, de a legrosszabb az hogy életem szerelme itt ül tőlem egy karnyújtásnyira és mégsem lehet az enyém.
-Ki megyek inni addig osszatok. -állt fel Eliza, majd egy győztes mosolyt villantva elhagyta a szobát. Felálltam és elindultam utána.
-Héj. -szólt utánam Rob és fenyegetően nézett. Aprót bólintottam hogy semmi baj nem lesz és tovább mentem a konyha irányába. Egy rövid folyosó volt a nappali és a konyha között.
Lassan odasétáltam mellé, kb. 3-4 lépésnyire és néztem. 

-Mi van? -nézett rám idegesen. Ez tetszett. Nagyon szexi mikor így néz.
-Nem válaszoltál még a kérdésemre. -léptem egyet felé, ő pedig automatikusan hátra lépett.
-Milyen kérdésedre? -mért végig, majd egy nagyot nyelt. Dühös volt rám, szemei szikrát szórtak.
-Szeretsz? -villantottam egy féloldalas mosolyt és léptem közelebb. Hátra akart lépni de a konyhapult megállította.
-Szeretlek-e? -emelkedett egy oktávval feljebb a hangja és lett hangosabb. Mutató ujjam a szám elé tettem ezzel jelezve hogy ne ordibáljon.- Összetörtél, megaláztál, játszottál velem, napokig folyamatosan sírtam miattad, nem aludtam, minden nap meg akartam halni, nap mint nap azzal a tudattal keltem fel hogy mekkora egy idióta vagyok, félve mentem a suliba hogy megint látnom kell téged, a padlón voltam miattad. -mondta halkabban és egy könny folyt végig az arcán. Rosszul esett amit mondott. Sajnáltam és soha életemben nem gondoltam volna hogy ez mind miattam történt.- És még mindig nem hiszem el hogy öngyilkos akartam lenni egy ilyen féreg miatt. -mondta undorral az utolsó pár szót, amit jelzőként használt rám és fájdalmasan felnevetett. -És még azt kérdezed szeretlek-e? -nézett értetlen fejjel. Közelebb léptem hozzá. Éreztem a leheletét. Öt centi, ha lehetett közöttünk. Egymás szemébe néztünk. Fájdalmat láttam, könnyektől csillogó szemébe. Letöröltem az arcáról egy könnycseppet. Tekintetem az ajka és a szemei közt cikáztak, ahogy övéi is. Egyszerre gondoltunk ugyanarra és egyszerre is tettük meg. Vad csókolózásba kezdtünk, s míg egyik kezem a derekán pihent, a másik pedig a gerincén csúszott végig, ő a hajamba túrt. Egymás szájába "turkáltunk" mikor hirtelen, mellkasomtól fogva elnyomott magától és lesütötte a szemét. Megbánta. Vállamnak neki menve rohant el mellettem.

*Elizabeth szemszög*

Nem kellett volna megtennem, de nem bírtam ki. Nagyon hiányzott már az ölelése, a csókja és minden ami Ő. Az érzelmeim vezéreltek és nem a józan eszem. Olyan jó volt érezni az illatát hogy nem akartam soha elhagyni, de aztán végig futott az agyamon minden amit tett és Jessica is. Dühös voltam magamra hogy még mindig szeretem, de nem tehetek ellene. Ezután minden erőmmel azon leszek hogy kiöljem magamból az iránta való pozitív érzelmeimet. Nem akarom soha többet látni, bár ez tudom lehetetlen. Nem akarom, de mégis szeretem.

Berohantam a szobába, felvettem a pólóm, felkaptam a táskám és kirohantam az ajtón. 

-Állj meg! -kiabált utánam Rob, de figyelmen kívül hagytam. -Elizabeth Ross! -futott utánam és elkapva a kezem maga felé fordított. Fátyolosan láttam a könnytől, de még így is észrevettem aggódó és egyben dühös tekintetét. -Mi történt? -fogta meg mindkét kezével a vállam és hajolt egy kicsit lejjebb hogy szemembe nézhessen velem. Nem jött ki egy hang se a torkomon. -Bántott? -nézett a szemembe. Nemlegesen ráztam a fejem. Soha nem bántana. -Akkor mi történt? Az Isten szerelmére, mondj már valamit! -emelte fel a hangját, amitől összerezzentem. Nem azért mert féltem csak pusztán megijedtem. Ti is megijednétek ha az az ember aki eddig csendben, szinte suttogva beszél hirtelen hangosan megszólalna melletted. 

-Én..én.. -dadogtam. Egyszerűen nem bírtam még a saját számból se hallani. 

-Kérlek szólalj meg. Eliza. -szinte már könyörgött. -Hallod?! -rázott meg egy kicsit a vállamnál fogva. 

-Megcsókoltam, bassza meg! Megcsókoltam! -kiabáltam idegesen, de nem Robra haragudtam hanem magamra. -Nem tudom miért csak ideges lettem rá, elmondtam neki mindent, meg hogy teljesen kikészültem tőle és már csak akkor kapcsoltam mikor már megtörtént és ahhj. Mekkora barom vagyok! -engedtem utat az előbb visszatartott könnyeimnek. Vállamnál átkarolva magához húzott és szorosan megölelt. Visszaöleltem, s arcomat vállába fúrtam. Elkezdte simogatni a hátam és közben csitítgatott hogy ne sírjak. Valamennyire sikerült is megnyugodnom míg meg nem hallottam a hangját. Közeledett felénk. Jobban szorítottam Rob-ot, mire oldalra nézett. Kibújtam öleléséből és félig mögé, félig mellé állva néztem a közeledő alakot. 

-Eliza beszéljük meg. -szólalt meg mikor ideért hozzánk. 

-Nem akarok beszélni. -mondtam erőtlenül és a végén elcsuklott a hangom.
-Kérlek. -nézett rám könyörgően. Mindketten engem bámultak, válaszomat várva.
-Tudom hogy egy bunkó gyökér, de azok után ami történt legalább hallgasd meg és ezt nem azért mondom mert a haverom, hanem mert szerintem te is nyugodtabb lennél ha megbeszélnétek. -mondta Rob, s felém fordult. -És nehogy haza menj, maradj itt, majd reggel hazaviszlek. -majd megveregetve Josh hátát, mikor elment mellette. Ketten maradtunk a ház előtt. A kihalt utcát a néhány méternyire lévő lámpaoszlopok világították be, de még így is félhomály volt. Az ég ködös, a hold is alig látszott a sötét felhők miatt. Egyedül a csillagok ragyogták be a sötét eget.
-Nem kérem hogy egyből a nyakamba ugorj és megbocsáss, csak hallgass meg. -töri meg a csendet és eggyel közelebb lép így elérve hogy alig fél méter legyen köztünk. Nem lépek hátra mert nem tudom mit akar mondani és gondolom nem kiabálni akar hogy 5 méterre is hallják. Aprót bólintok az előbbi kijelentésére hogy folytassa. -Miután összejöttünk, rá 9-10 hónapra, mikor elmentünk bulizni, akkor jöttem rá hogy elköteleztem magam és már nem csajozhatok. Rám jött a kapuzárási pánik és..akkor voltam mással a kapcsolatunk kezdete óta először. Nem jöttél rá, így jött egymás után a többi...Aznap mikor elhagytál akkor jöttem rá hogy mit veszítettem. Tudod megszoktam hogy te mindig ott vagy nekem és nem fogtam fel hogy mi van akkor ha már nem leszel. Megbántam és soha nem tenném meg ezt újra. Szeretlek és nagyon hiányzol, s akármit is teszek, egyszerűen nem tudlak elfelejteni. Jess pedig...igen ő volt életem legnagyobb hibája. Tudom hogy nem mentség, de nem tudtam mit tegyek hogy visszaszerezzelek, ezért féltékennyé akartalak tenni. -mondta és bár a félhomályból alig láttam az arcát a szemei őszinteséget sugároztak. Akaratlanul is keserűen felnevettem, mikor azt mondta hogy féltékennyé akart tenni Jessica-val. Komolyan vele? Erre miért nem gondolt eddig? Hogy elveszít? Ja igen, mert mindig az kell neki amit nem kaphat meg. Mr. Nagymenő nem állapodik meg egy lánynál. Amúgy már csak az érdekelne hogy melyik nyálas szappanoperából szedte ezt a szöveget, igazán megható.
-Ennyi? -kérdezem türelmetlenül.
-Te nem hallottad amiket az előbb mondtam? -kerekedtek el szemei.
-De. -válaszoltam közömbös hangon mintha csak azt mondtam volna "szia". Bár még azt is lelkesebben mondanám. Mit várt? Hogy ezek után hinni fogok neki?
-Én kiöntöm neked a szívem, te meg nem mondasz rá semmi? -kérdezi meglepetten és egyben felháborodva is. Milyen jó hogy úgy kezdte nem vár tőlem semmit csak hallgassam meg. Na ennyit a szaváról.
-Miért most essek hasra, vagy mi? Össze-vissza hazudozol mindent itt nekem hogy bocsássak meg, aztán meg kezdődik minden elölről. Kösz, de ebből nem kérek. -mentem el mellette a ház irányába de ő kezem után nyúlt és maga felé fordított.
-Akkor az előbb az a csók mi volt? -kérdezte, most már kicsit mosolyogva.
-Azt mondtam nem bocsájtok meg, nem azt hogy nem szeretlek. Ez a baj. Hogy nem tudok 11 hónapot csak úgy elfelejteni. De remélem élvezted a csókot mert az volt az utolsó amit tőlem kaptál. -rántottam ki a kezem, kezei közül és bementem a házba. Mikor beléptem a nappaliba mindenki engem nézett. Megálltam középen és én végig néztem rajtuk. Úgy bámultak mintha valami királylány lennék.Vagy mintha a jövőből jöttem volna.
-Mi van? -kérdeztem enyhe mosollyal az arcomon. Ők egymásra néztek, míg végül Rob szólalt meg.
-Kibékültetek? -kérdezte. Mosolyogva megráztam a fejem. Soha nem fogom kimutatni az igazi érzéseim mások előtt. És mivel nem csak Rob volt itt, ezért mosolyba fojtottam minden érzelmem.
-Soha. -mondom alig hallhatóan. Fájt az igazság, de ezt már eldöntöttem.
-Hát akkor van egy kis baj..-kezdte el a tarkóját vakarni, mire furán néztem rá. -Csak egy szoba van.-mondta és mivel láttam rajta hogy ez nem minden, csak bámultam rá míg folytatta -És egy francia ágy. -nyögte ki. Nem! Nem! Nem fogok Josh mellett aludni. Épp hogy próbálom elfelejteni, erre pechemre vele kell aludnom.
-Mi? És mi van ha...valaki más...-kezdtem bele, de Rob félbeszakított.
-Nem fogunk fiú mellett aludni ezt te se gondolod komolyan. -mosolygott. -Te pedig vagy mellettem vagy Josh mellett aludnál, mert mellettünk már úgy is aludtál,  de mivel az ágyam egy személyes ezért nincs más választás. -mondta együttérzéssel. Legalábbis azt hitte. Láttam rajta hogy hazudik. Túl régóta ismerem és tudtam hogy valami trükk van benne.
-Mivel fizetett le? -kérdeztem rá egyből. Biztos voltam benne hogy valamit fizetett neki. Mosolyogva kérdeztem mert csak ők lehetnek ilyen gyerekesek.
-Pénteken Ő fizeti az összes piánkat. -hajtja le a fejét Rob. Nevetek rajta, mert tényleg úgy viselkedik mint egy 4 éves akit rajtakaptak hogy titokba csokit eszik ebéd előtt, de ez a nevetés is csak felszínes. Belül dühöngök és már nem maradt egy épp berendezési tárgy se. Elegem van már a folytonos hülyeségéből. Persze, jön nekem a már jól el gyakorolt dumájával, hogy most jött rá hogy szeret. Hagyjon már, de meg fogja bánni. Ha Josh így játszik akkor én is.
-A vendég szoba? -kérdezem egy sóhajtás kíséretébe, mert úgy sincs más választásom. Ő bólint én pedig elindulok a már jól ismert házba a vendég szoba felé, de még előtte vissza kiáltok -Aztán nekem sokat igyatok pénteken. -mosolygok, mire bólint.



-Ajánlom hogy ne gyere át a térfelemre. -mutatok az ágy közepére, s fenyegetően nézek Josh-ra aki csak mosolyog. Én Rob egyik pólójába alszok, ami comb középig ér, Josh pedig boxerbe. Miért is venne fel több ruhát? Mondjuk már úgy is láttam és tudom hogy nem az a szégyenlős fajta, de akkor is.
Befekszek az ágyba és még csak akkor veszem észre hogy egy takaró van.
-Na jó, szerezz magadnak takarót, mert én biztos hogy nem fogok veled egy takaró alatt aludni. -húzom el tőle a takarót.
-Na ne szórakozz. -húzza vissza a takarót. -Takaró nélkül megfagyok. -takarózik be.
-Talán ha felvennél valami normális ruhát. -húzom vissza a takarót, de nem az egészet. Ezt addig fogja csinálni amíg el nem éri hogy feladjam. Végül is kibírom utoljára.
-Én se tehetek a helyzetről. Ez van, ezt kell szeretni. Bár nem mintha nem tetszene. -mosolyodik el. De jó hogy szemrebbenés nélkül hazudik. Bár én tudnék ilyen jól hazudni, úgy hogy még lelkiismeret furdalásom se legyen. Azóta is furdal, mióta azt mondtam nem volt semmi köztem és Adam közt. Bár nem hazudtam, mert az amire ő gondolt az nem történt meg.
-Ohh, és ezek után higgyek neked? Hogy most is hazudsz. -néztem rá komolyan és az eddigi ülő helyzetemből, hátra vágtam magam az ágyba. Értetlenül nézett rám. -Jaj, tudom hogy pénteken te állod a piát. -forgatom meg a szemem.
-Hát lehet hogy mégis van közöm a helyzethez. -fekszik le mellém. -De én élvezem. -villant egy féloldalas mosolyt.
-Én meg nem. -mondom unottan és elfordulva az oldalamra fekszek. Lekapcsolta a villanyt és befeküdt mellém. Csendben feküdtem, de nem tudtam elaludni. Ahogy Ő sem. Lassan mindig egyre közelebb jött hozzám. Direkt nem mozdultam. Egy kezet éreztem meg a derekamon és akkor lett elég. -Most vedd le a kezed, mert eltöröm. -fenyegettem meg, mire felkuncogott. A megfenyegetésben mi olyan vicces? Bár ha az erőviszonyokat nézzük, tényleg van mit nevetni. Közelebb vont magához és még jobban ölelt. Na itt volt elég. Lelöktem a kezét és szó szerint arrébb rugdostam.
-Hé! Ne legyél már ilyen. -jött ismét közelebb. Kezemmel, lábammal, lökdöstem és rugdostam le az ágyról, addig amíg padlót nem fogott. Szó szerint.
-Ne gyere fel az ágyra. -parancsoltam rá.
-Imádom mikor ideges vagy. -mosolygott. Hogy lehet valaki ekkora paraszt? És én vele jártam. Jézusom...
-Fogd be! -szorítottam belé a szót, mikor már nyitotta a száját.
-De kemény a föld. -ütögette meg a földet. Nem mondja hogy kemény a föld? Miért milyen legyen? Megfogtam egy párnát és ledobtam neki, szándékosan fejbe vágva vele. Kiadott egy "auu" hangot, én meg inkább rá se figyeltem, csak visszafeküdtem. Hangosan sóhajtott, utána pedig lefeküdt a földön.
-Szeretem mikor ilyen tüzes vagy. -mozgolódik a földön.
-Kuss! -mondom ki a végszót.



Mások arra kelnek hogy besüt a nap, csiripelnek a madarak, esetleg az ébresztő órájukra, de én nem. Én arra keltem hogy a fiúk hangosan nevetnek az ajtóban. Felültem és először magamra néztem hogy min nevetnek, de rajtam semmi fura nem volt. Lenéztem a földre, Jos még aludt. Értetlenül néztem rájuk.
-Azért fizeti a piát hogy a földön aludjon. -szűrte ki a fogai közt Eric, aki még mindig alig kapott levegőt a nevetéstől. Josh még mindig aludt.
-Jah, igen. -mosolyogtam ártatlanul. -Át jött a térfelemre. -magyaráztam, haverjuk földön alvásának miértjét.
Miután mindenki kinevette magát, Josh felkelt, én pedig készen voltam az indulásra és már az ajtóban húztam fel a cipőm.
-Na sziasztok, hazamentem. -kiabáltam a nappaliba.
-Nem engedlek egyedül haza. Elviszlek. -ajánlotta fel Rob. Épp a kabátjáért nyúlt, mikor pittyogott a telefonja.
-Francba. -mondta a képernyőt bámulva. -Anyámék mindjárt itthon vannak. Rendet kéne raknom. Majd Josh elvisz. Szia. -puszilta meg a homlokom, meg se várva a válaszomat eltűnt. Nem baj hogy nem vagyok már 5 éves gyerek akit mindenhova kísérgetni kell, az se baj hogy csak 10 percnyire lakok. Nem akartam veszekedni csak minél hamarabb hazaérni. Nem sokat aludtam éljel. Az a tudat hogy az exed ott fekszik melletted, nem épp a legmegnyugtatóbb. Bevágódtam a kocsiba és egész úton meg se szólaltam. Szerencsémre ő se szólt hozzám. Csak idétlenül mosolygott.
Nem sokára megérkeztünk. Egyből kiszálltam mindenféle köszönés és egyéb nélkül. Az ajtónkhoz sétáltam és éreztem hogy valaki van mögöttem. Hátrafordultam és meglepődötten néztem Josh-ra.
-Azt mondtam Rob-nak hazakísérlek és még a házban lehet betörő, gyilkos vagy akármi, úgy hogy amíg be nem mentél a házba és meg nem nézted hogy van e bent valaki, addig nem megyek el. -nézett rám elszántan. Ez még az ő szájából is hülyeségnek hangzott, de mint már említettem nem akarok vele veszekedni. Ráhagytam. Megrántottam a vállam és bementem, de ami bent fogadott arra nincs kifejezés...

Chapter 07. "Ez így nem volt fair."

(Sziasztok! Egy kis kihagyás után -amit sajnálok de nem volt időm- itt a már -remélem- várt 7. rész. Ne felejts el pipálni, komizni, írni a chat boxba és most már lehetségessé vált feliratkozni is. Kellemes olvasás és további szép napot/estét! Puszy.)
Hogy csatlakozni tudj a  facebook csoporthoz: KATT IDE! )

-Komolyan? -kérdezi Kathy és Hope egyszerre, hüledezve és még a kamera rossz képén keresztül is láttam a meglepett arcukat, miután elmondtam hogy mi történt az utóbbi 2 napban és hogy miért nem mentem iskolába.
-Na, de nem is akarok erről beszélni csak egyszerűen elfelejteni. Veletek mizu?-tereltem a témát.- Összejöttetek valakivel?-kérdeztem.
-Hát..-kezdett bele Kathy.- Összejöttem Drake-kel.-mesélte boldogan.
-Sokáig.-mondtam.
-Gondoltam hogy összejössz vele.-mondta unottan Hope.
-Naa.. örülj már egy kicsit te is.-mondtam.- Amúgy te hogy állsz?
-Két lábon!-mondta mire bevágtam egy unott fejet.- Most hogy már te is szingli vagy, majd együtt keresünk szőke hercegeket fehér lovon.-mosolygott.
-Jah, és majd találtok egy csövest egy traktoron.-mondta Kathy.-Én holnap indulok Drake-hez. Van egy nyaralójuk a tengerparton.
-Ó, te mázlista.-mondtam.-De várj, holnap nem suli?
-És szerinted mikor érdekelte Kathy-t az iskola?-mosolygott Hope.
-Nagyon is érdekel! És anyám kikért.-újságolta.
-Csak ketten lesztek? Hogy mi lesz ott.-mosolygott ravaszul Hope.
-Hope! Rossz a fantáziád..meg amúgy is ott lesz az unokatesója.-próbálta védeni magát Kathy.
-De ne felejts el fényképezni.-tereltem a szót.
-Nem fogom elfelejteni.-mosolygott Kathy.-Na de már lassan menni kéne. Sziasztok jó éjt.
-Én is megyek sziasztok. Kathy jó utat majd telefonon beszélünk.-köszönt el Hope is.
-Nektek is. Sziasztok.
Lehajtotta a laptopon, becsúsztattam az ágyam alá és lefeküdtem aludni.

*2 hét múlva*

Két hét. Ennyi telt el a szakításom óta. Mások egy regényt tudnának írni hogy mi történt velük én viszont két mondatba össze tudnám sűríteni, bár van egy olyan érzésem hogy úgy nem nagyon értenétek meg. 
De hogy mi is történt? Nem sok minden, de azért próbálom összeszedni.
Az egyetemnek vége, ami azt jelenti nem kell Josh elől bujkálnom, mindig körbenézni a folyosón hogy ott van-e, hogy a másik iránya tudjak menni nehogy szembe találkozzak vele és persze hogy itt a nyár. Rendszeresen tartom a kapcsolatot Rob-bal és Hope-al. Kathy élvezi a tengert. Itthon már kezdem megszokni a "nevelőanyámat" aki tulajdon képen nem is olyan rossz arc. Bár nem mondanám hogy szeretem, sőt nem szeretem inkább csak elviselem. Nekem túl nyávogós és inkább hasonlít egy tinire mint egy anyára.
Adam-el még mindig egymás vérét szívjuk, persze képletesen szólva. Pár csípős beszólás és egy, ismétlem csak egy csók és az is véletlenül történt. Azt akarja kihúzni belőlem hogy ő bejön nekem, de én tartom magam. Még mindig olyan a kapcsolatom mindenkivel amilyen volt. Josh-sal azóta nem beszéltem, de nem is akarok. Sokszor keresett, de apa vagy Brad elküldte. Túl tettem magam rajta, legalábbis most azt érzem. Jessica-t egyszer kinyírom, mert mindenbe bele szól és már nem fogom tovább bírni. Röviden ennyi.
Ülök a kádba és gondolkozom. Gondolkozom, a múlton a jelenen és a jövőn. Mandy és apa romantikáznak valami wellness szállodában, Brad és Adam pedig valamelyik hülye haverjuknál "tanyáznak" ahogy ők mondanák. Magyarul holnap valamikor remélem józanul hazakászálódnak.
A csörgő telefonomért nyúlok ami önkényesen megzavarja a gondolatmenetem.
-Nyomós okod legyen hogy zavarj!-szólok a már jól ismert telefonszám gazdájához.
-10 perc és ott vagyok érted. Remélem ez elég nyomos.-és bár nem láttam hogy Rob mosolygott, a hangjából hallottam.
-Mi?-kérdezek vissza, de válaszként már csak csipogást hallok. Letette. Rám nyomta a telefont. Csak egy dolgot tehetek, mivel választási lehetőségem se volt, az pedig az, hogy kimászok a kellemesen meleg vízből és felöltözök.

Sietve ugrok át akár három lépcsőfokot is egy lépésre hogy minél hamarabb az ajtóhoz érjek.
-Szia.-nyitom ki az ajtót.
-Szia.-jön be Rob, meg se várva hogy beinvitáljam.
-Na, és mit akartál mondani? -zárom be az ajtót és fordulok meg hogy lássam az arcát. Mosolyog, de ez nem a szokásos mosoly, ez inkább amolyan játékos mosoly.
-Először mondd hogy igennel fogsz válaszolni. -mondta a feltételét, amit persze nem teszek meg, mert még csak sejtésem sincs hogy mit akar kérni.
-Először mondd el hogy mire. -indultam el a konyhába, ahova követett.
-Nem. Addig nem mondom el míg meg nem ígéred hogy a válaszod igen lesz. -állt meg az asztal mellett.
-Na, hát arra várhatsz. -kerestem a hűtőben a narancslevet.- Kérsz? -mutattam neki az üveget, mire nemlegesen rázta meg a fejét. Hát ha nem akkor nem. Elővettem egy poharat és töltöttem magamnak.
-Na? Nem is érdekel mit akarok kérdezni?
-Dehogyis nem, de olyanra nem válaszolok amit nem tudok hogy mi az. -emeltem számhoz a poharat.
-Jó elmondom, de akkor ígérd meg hogy átgondolod. -tartotta fel mutató ujját, én meg csak bólintottam. -Gyere át kártyázni. -mondta. Most komolyan csak ennyit akart mondani? De várjunk ez azt jelenti hogy nem lesz egyedül és tuti hogy ott lesz Josh is. Már a gondolatától is rosszul leszek. A gyűlölet fog el már csak a neve hallatán is, még akkor is ha csak a gondolataimba.
-Nem. -adtam meg egyből az egyszerű választ, neki pedig eltűnt a mosoly az arcáról.
-Miért nem? -lépett egyet közelebb.
-Mert -tettem le a poharat az asztalra- ott lesz Josh is. -indultam el a nappali felé.
-És mi van vele? Azt mondtad túltetted magad rajta. -jött utánam.
-Persze így hogy nem látom igen, de ha meglátom nem tudom mi lesz. Plusz Jessica se a legjobb barátom. -néztem a szemébe. Nem éreztem semmi lelkiismeret-furdalás félét azért mert utálom a húgát, hisz ezt ő már rég tudta.
-Akkor csinálj úgy mintha ott se lenne. -osztotta  meg velem ötletét. Persze mi sem egyszerűbb...neki. De nem nekem!
-Nem akarok!- mondtam most már idegesebben mert nem hagyott békén. Elkezdett csörögni a telefonom, de hiába kerestem nem találtam. Felnéztem Robra aki kezébe tartotta a telefonom és mosolygott.
-Vissza adom ha igent mondasz. -tette háta mögé a telefonom, ami még mindig csörgött. Próbáltam elvenni, de háta mögött egyik kezéből a másikba tette, így esélyem se volt megszerezni.
-Jó, csak add már ide. -adtam be a derekam. Arcára kiült az önelégült "én nyertem" fej. Elvettem a telefonom és mikor megláttam a kijelzőn ki hívott, körbenéztem hogy mi az a berendezés amit hozzá tudtam volna vágni. Ő hívott, csak azért hogy meg tudjon zsarolni. Elővette telefonját és mosolyogva mutatta nekem a kijelzőt, amin az én nevem villogott.
-Csaltál! -csattantam fel.
-Nem voltak szabályok. -mosolygott. Még mindig.- Na gyere, mert már csak ránk várnak.
-Rád.- javítottam ki. -Én nem megyek. -ültem le a kanapéra.
-Mi az hogy nem jössz? -tűnt el a mosoly az arcáról.
-Nem. Me. Gyek. -szótagoltam el.- Te is csaltál, én is csalok. -mondta egyszerűen.
-Ó dehogynem. -monda majd felrakott a vállára. Ütöttem a hátát és kiabáltam hogy engedjen el de nem hatotta meg. Ugyan úgy vitt tovább.
-Várj. -kiabáltam mikor kiment a házból.-Kell a táskám és be kell zárni az ajtót.
-Hol a kulcs és a táskád? -kérdezte, én meg mutattam az ajtó melletti fogasra, amire fel volt akasztva mind kettő. Gondoltam lerak és majd bezárom, de nem. Kezembe adta a táskám, majd leakasztotta a kulcsot. Míg egyik kezével fogott a másikkal bezárta az ajtót és kulcsomat zsebre vágva indult a kocsi felé. Berakott az anyósülésre, majd ő is beszállt. Mérgesen néztem rá.- Mi van? -mosolygott.
-Ez így nem volt fair. -tettem karba a kezem és néztem rá mérgesen, mire kinevetett és elindultunk hozzájuk.

Nagy léptekkel lép, s közbe kezemet fogva húz magam után a ház felé. Kilincsért nyúl de én megtorpanok.
-Minden rendben lesz. Nyugi. -mosolyog, mire én is eleresztek egy mosolyt. Szavai megnyugtatnak, majd hogy meg ne álljak, vagy hogy bátorságot szerezzek vállamnál átkarolva lépünk be. Öt szempár fordul egyből felém. Jessica szúrós, Josh meglepődött, és Lola amolyan "de jó hogy jöttél" és még két ismeretlen fiú érdeklődő tekintete. Lolával egész jól kijövök és ő se rajong annyira Jessica-ért amit nem csodálok, bár nem tudom hogy most milyen a kapcsolatuk, hisz Josh csak a bátyja. Rob keze lecsúszik a derekamhoz és leül, az üres fotelbe húzva engem is magával, én viszont megálltam a fotel mellett. Két négyszemélyes és egy egyszemélyes fotel van körbe rakva, középen pedig egy dohányzó asztal van. Az egyik négy személyesen a két ismeretlen srác és Lola ül, az egyszemélyesen pedig Josh és az ölébe Jessica. Pfúúj, hánynom kell. És ezek szerint hivatalosan is együtt vannak, ami nem kéne hogy zavarjon. Igaz? Akkor miért zavar? Gyűlölöm és szeretem is egyszerre. Nem tudom pár hét alatt elfelejteni és ezt utálom a legjobban.
-Sziasztok! -köszöntem halkan.
-Szia. Nem gondoltam volna hogy eljössz. Örülök hogy itt vagy. -állt fel és ölelt meg Lola.- És ha már Rob nem képes bemutatni akkor majd én. Ő itt David, ő pedig Eric. -mutatott a két srácra.
-Elizabeth, de szólítsatok csak Eliza-nak.-mosolyogtam, amit viszonoztak és ők is köszöntek egy "Szia"-val.
Lola visszaült, így én is leültem Rob mellé. Ránéztem Josh-ékra és ezt kihasználva Jessica megcsókolta, majd mosolyogva rám nézett, én pedig egy olyan "direkt mosolyt" eresztettem felé.

-Ha jól veszem észre ti nem nagyon bírátok egymást. -szólalt meg David. Ennyire feltűnő? Bár nem titkoljuk.
-Nem bírjuk?-nevettem fel keserűen.- Utáljuk egymást.-javítottam ki.
-És miért? -kérdezte Eric. Egy nagyon sóhajtottam és egyáltalán nem akartam elmondani. Ökölbe szorítottam a kezem ahogy vissza emlékeztem. Rob valószínűleg látta rajtam hogy most vagy sírni vagy dühöngeni fogok. De nem. Tartóztattam magam.
-Az most nem lényeges. -mondta Rob. -Ne akard tudni...hosszú történet.-próbálta elhessegetni ezt az ötletet.
-Igazából nem olyan hosszú. -mosolygott Jessica.- Sőt, elég rövid.
-Elég. -szólalt meg Josh. Na talán ennek örültem ma a legjobban. Reméltem hogy Jessica-ba fojtja a szót. Hát nem sikerült neki.
-Nem. Elmesélem, hisz tudni akarják. És ez egy elég vicces sztori. Nem igaz Elizabeth?-nézett rám. Nem bírtam tovább vagy elmegyek valahova, kitisztítani a fejem vagy itt helyben megfojtom. Felálltam és elindultam a terasz felé. -Miért jöttél ha menekülsz? -szólt utánam.
-Nem önszántamból jöttem.-néztem Rob-ra, majd vissza rá.- Szerinted én titeket akarlak nézni? Nem menekülök, csak nem akarom megint hallani mert akkor vagy elhányom magam vagy megfojtalak. -"mosolyogtam" rá.
-Ó, vagy csak irigykedsz hogy inkább engem választott mint téged. -állt elém és még mindig mosolygott.
-Nem. Tudod én voltam az első, te csak egy kaland voltál és miután dobtam hozzád ment. Csak pótlék vagy. Egy b, terv. Egy második. -hangsúlyoztam ki az utolsó mondatokat, arcáról pedig lefagyott a mosoly. Szemeiben égett a tűz és mintha szikrát szórtak volna.
-Vagy megunt mert jobb vagyok nálad nem gondolod.-kiabálta.
-Jobb vagy?-akadtam ki. Na itt már a dicsőségről van szó. Bár nem mondanám dicsőségnek inkább önbecsülés, bár az se igazán. Ki kellett állnom magamért. 
-Többen voltak velem.-mosolygott. 
-Az lehet hogy többen voltak veled, de arra gondoltál már hogy ebből hány szeretne melletted ébredni?-vágta vissza, majd elindultam a terasz felé de elém állt.
-Ne menekülj! Vagy igazam van?- kérdezte és meglökött.
-Ne érj még egyszer hozzám. -mondtam szavakat hangsúlyozva kimértem. Ha szemmel ölni lehetne, már rég halott lenne.
-Miért akkor mi lesz? -lökött meg újra.- Mi? -lökte meg ismételten a vállam és állt vészesen közel hozzám.
-Jess, elég. Fejezd be!-szólt rá Rob.
-Mit? Ezt?- lökött meg újra.
-Ha még egyszer hozzám érsz te büdös kurva...-szűrtem ki fogaim közt. Valószínűleg rosszul esett neki mert megpofozott, mire a fiúk egy "úúú" hangot adtak ki. Az arcomhoz kaptam a kezem, mely égett.-Nem akarok verekedni. -jelentettem ki.
-Én se csak tudod jól esett.-mosolygott.- Ahogy Josh-al lenni is. -húzta még nagyobb kárörvendő mosolyra a száját. Nem bírtam tovább. Kész ennyi volt. Kezem ökölbe szorítottam és már lendítettem is. Az orránál találtam el, nem is olyan erősen. Elég gyengét ütöttem, de ő eljátszotta a halálát. Megbántam hogy megütöttem, de nem azért mert megsajnáltam, hanem azért mert ezt mind Josh miatt csinálom. Pedig semmit nem akarok csinálni miatta. Orrához kapta a kezét, ami nem vérzett szerencsére, viszont biztos nem kellemes érzés. Sipákolt és jajgatott.
-Gyere Josh. -mondta és elindult a szobájába. Mindenki csak engem nézett, én pedig Rob felé fordultam. A könnyekkel küszködtem mert én nem ezt akartam. Nem ezért jöttem ide és nem lehetek ideges Josh miatt. Talán ez dühített a legjobban. Még mindig éreznék iránta valamit?
-Sajnálom én..én ezt nem így akartam, én próbáltam, de nagyon ideges lettem és..-léptem Rob elé és már a sírás kerülgetett.
-Semmi baj, provokált. -zárt kajaiba. Jó volt érezni hogy mellettem van, biztonságot árasztott.
-Ki megyek elszívok egy cigit, addig esetleg szedjétek elő a kártyát vagy valami. -mondtam, majd kibújva az ölelésből elindultam a terasz felé.
-Te cigizel? -kérdezi Josh meglepődve, de nem is csodálom hisz egész eddig nem cigiztem. Na jó, azért ha nagyon ideges voltam hébe-hóba elszívtam 1 szálat, de ez talán egy fél évben egyszer történt meg, így megértettem.
-Nem, de most muszáj. -adtam meg a rövid választ és miután kihalásztam az öngyújtót és azt az egy szálat a táskámból, kimentem a teraszra. Igazából nincs nálam soha cigi, de a suli utolsó hetén egy sráctól kaptam. Mindenki ismeri a srácot mert bent árul, ezt azt. Magyarul ez a cigi, se egy sima káros dohánnyal töltött papír, van benne egy kis, ahogy Ő mondaná: "kedély javító". Nem vagyok drogos és nem is drogoztam még soha, nehogy azt higgyétek, csak most szükségem van rá. A terasz korlátjára támaszkodva szívtam bele a "kedély javítómba". Csak a tücsök ciripelése és a bentről kiszűrődő hangok voltak a fejemben. Nem gondoltam semmire.Csak bámultam a már lemenő napot. Mikor már majdnem elszívtam lépteket hallottam magam mögött. A lépések tulajdonosa mellém sétált és ő is támaszkodva a terasz korlátjára, nézett a semmibe, előre.
-Te füves cigit szívsz? -kérdezte Josh és kivette a kezemből az említett tárgyat. Nem tudom honnan veszi, bár van egy sanda gyanúm. Látszott rajta hogy nem gyárilag készített. Csak sóhajtottam és az elvett cigim után nyúltam, de ő elhúzta a kezét.- Ez nem segít. Ezzel nem oldasz meg semmit. -oktatott ki. Ja, most pont arra van szükségem hogy az exem mondjon nekem tanácsokat. Remélem éreztétek az iróniát.
-Jobb lesz a kedvem tőle. -mondtam és ismét nyúltam érte, ezúttal sikeresen. Elvettem majd beleszívtam.- Nem azt mondta Jessica hogy menj utána? -kérdeztem a semmit nézve és a nevét kissé undorral kiejtve.
-Nem vagyok kíváncsi a nyavalygására. -válaszolt nem épp szeretettel. Nem hiszem hogy tartós lesz a kapcsolatuk.
-Azt hittem, jól kijöttök.-szívtam egy utolsót.
-Nem szeretem csak vele vagyok. -sóhajtott.- Akit szeretek, az nem hiszi el és nagyon haragszik rám. -nézett rám és nem kellett egy zseninek lennem hogy tudjam rólam beszélt. Elnyomtam a csikket és elindultam vissza a házba.-Várj. -nyúlt a kezem után, én pedig egy sóhaj kíséretébe megfordultam.- Figyelj, tudom elcsesztem mindent, de nem tudtam hogy mekkora kincs vagy nekem, amíg el nem veszítettelek. Nagyon sajnálom  és megértem ha utálsz, csak még egy esélyt kérek. Egy utolsót hogy bebizonyítsam megváltoztam. Kérlek. -nézett kölyök kutya szemekkel. Akármennyire is csillogtak szép szemei, volt megható a szövege és szerettem volna most megcsókolni, hozzábújni és soha el nem engedni, nem tehettem. Nem, mert tudtam hogy ez megint csak egy kamu duma.

*Josh szemszöge*

A válaszára vártam és mint mindig, most is gyönyörű volt. Mindent megbántam amit tettem ellene és itt lép életbe az a bizonyos mondás, ami tényleg igaz: "Csak utólag jön rá az ember, mit veszített el."

-Nem...ez..nem. -dadogott és indult befelé, de én keze után nyúltam és vissza húztam. Ő csak értetlenül nézett. 

-Mondd hogy nem szeretsz. -néztem mélyen a szemébe, mire elkapta tekintetét. 

-Nem szeretlek. -monda ki egyszerűen a földet pásztázva. Tudtam hogy hazudik. Ismerem. 

-A szemembe mondd. -fogtam meg óvatosan az állát és fordítottam magam felé, így elérve hogy rám nézzen. 

-Nem szeret..-kezdte nagy lendülettel, de leállt. Tudtam hogy még mindig szeret. Oda hajoltam hozzá és meg akartam csókolni. Ajkaink épp összeértek mikor David kilépett.

-Mikor jöttök be mert...-kezdte David, de mikor ránk nézett abba hagyta. Eliza egyből elhúzódott, hátrébb lépett és David felé nézett. -Megzavartam valamit? 

-Nem. Semmit. -mondta zavartan Eliza és bement. 

-Bassza meg.-morogtam magam elé, úgy hogy senki ne hallja.

-Bocs tesó, én nem tudtam. Azt hittem utáljátok egymást. -szabadkozott David. 

-Épp ki akartam vele békülni és már jó úton jártam. -sóhajtottam. 

-Akkor már nem utál? -kérdezte.

-Szeret és utál is.-esküszöm soha nem fogom megérteni a nőket. 

-Akkor az jó. Nem? 

-Nem. Próbálja kiölni magából az érzéseit, de nem megy neki ezért utál. Ezért is. -javítottam ki magam.- És nem fog szeretni, míg be nem bizonyítom neki hogy szeretem. Csak hogy ez nem lesz könnyű. Főleg hogy elvesztettem a bizalmát. -Benéztem és láttam ahogy mosolyog. Az a mosoly a világ legszebb mosolya. Még soha nem éreztem ilyet, mintha a szívembe egy űr tátongna, mintha üres lenne. Hiányzik.

Chapter 06. "Na jó, ugye most csak vicceltek?"

(Sziasztok! Itt az új rész ami egy kicsit hosszúra sikeredett, de azért remélem tetszeni fog. Ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után:) Kellemes olvasást és további szép napot/estét.
Csatlakozz a facebook csoporthoz: KATT IDE! Puszy)

*Rob szemszöge*

Még mindig jobb az hogy eszméletlenül viszem Josh szobájába, mint az hogy feladja egy hülye paraszt miatt. Hiába a haverom, én se néztem jó szemmel hogy kihasználja a csajokat, főleg nem Eliza-t aki oda volt érte.
Leraktam Josh ágyába és befeküdtem mellé. Nem hagyhattam egyedül ilyen állapotba és hogy bevalljam nem is nagyon volt ellenemre hogy vele aludjak.

Csörömpölésre keltem fel és az első az volt hogy megnézzem hogy Eliza még mindig mellettem van e. Miután megbizonyosodtam arról hogy még mindig mellettem alszik a második dolgom az volt hogy a telefonomra pillantsak hogy mégis mennyi az idő. 03:52
Elindultam megnézni Josht, aki a konyha asztalra támaszkodva, állt az ablak előtt és nézte a zuhogó esőt.
-Jól vagy? -kérdeztem.
-Aha, de te hogy-hogy itt vagy?-Szóval nem emlékszik semmire.
-Én és Eliza hoztalak haza.
-Eliza itt van?-kérdezte meglepetten.
-Igen de nem hiszem hogy akar látni.-mondtam neki miközben töltöttem magamnak egy pohár vizet.
-Miért?Beszélj már értelmesen! Semmire nem emlékszek a tegnap estéből. Mi történt?-emelte fel a hangját.
-Mi történt? -kérdeztem sejtelmesen.- Az hogy ő tegnap idegesen felhívott hogy menjünk érted mert te felhívtad holt részegen ő meg aggódott. Elmentünk és te drogosan, részegen kinevetted és újra és újra elmondtad neki hogy minden este mással vagy az ágyba. Ezt hallgatta egész úton idáig és még akkor is mikor haza akartam küldeni nem ment, mert azt mondta hogy nem hagy magadra és itt marad veled. -mondtam, mire egy döbbent arcot kaptam, ezért folytattam.- Aztán még mindig kinevetted hogy milyen naív és elkezdted sorolni neki a neveket hogy kivel feküdtél le. Ekkor lett nagyon ideges és bezárkózott a fürdőbe. Fél óra múlva bekopogtam hozzá hogy mi van vele, nem nyitotta ki ezért betörtem és ő ott állt pengével a kezében és hozzá szorította a csuklójához és szerintem ha akkor nem ájul el akkor már nem élne. Hála neked.-mondtam megvetően mire ő is elég sokkos állapotba került.
-Most hol van? Beszélnem kell vele.-mondta és indult a szoba irányába
-Nem!-álltam elé.
-Miért?-mondta idegesen.
-Mert 1 hajnali 4 körül van és alszik, 2 nem hiszem hogy akar látni.
-De beszélnem kell vele. Én szeretem.
-Aha persze azért voltál mindig mással mi?
-Hagyj békén! Az más volt. Mikor Jessica azt mondta hogy megcsal akkor jöttem rá hogy szeretem.-mondta és elfordult az ablak felé. Ismét nézte az esőt.
-Jess hazugsága kellett ahhoz hogy ezt észrevedd végre?
-Hazugsága?
-Igen. Te hülye vagy és elhitted neki. Ide figyelj én a haverod vagyok, de lásd be hogy ez nagyon elbasztad.
-Bassza meg! Elcsesztem mindent!-ütött bele a konyhaasztalba.-És Lola hol van?-kérdezte egy kis gondolkodás után.
-Nem tudom már tegnap se láttam. Amúgy anyádék nem veled laknak?-váltottam témát én is.
-Vidékre utaztak.
Nem akartam többet beszélni vele ezért felmentem és befeküdtem Eliza mellé.

*Elizabeth szemszöge*

-Ti meg mit csináltok? Mi folyik itt? -kiabált Jessica.
Kinyitottam a szemem és  még csak ekkor láttam hogy Rob mellett alszok és ráadásul a mellkasán. Hirtelen felkaptam fejem és felültem. Jessica az ajtóban állt.
-Na mi van? Máris mással vagy az ágyban?-nézett rám és Robra felváltva.
-Te mit keresel itt?-kérdezte Rob álmosan.
-Hát otthon nem voltál szóval csak itt lehettél.-nézett a bátyjára majd felém fordult.- Meg amúgy is jöttem Josh-hoz.-mosolygott rám. Én már a cipőmmel bajlódtam és inkább rá se néztem.
-Hova mész?-kérdezte a mellettem fekvő Rob.
-Biztos megy új pasikat keresni. Mert már téged is megunt.-mondta mosolyogva Jessica. Ó, ha lenne nálam egy jó kis balta...
-Pofa be! Ne ugass bele az életembe úgy hogy nem is ismersz! Miért van neked akkora egod? Mire vagy te annyira büszke? Arra hogy épp hogy betöltötted a 18-at máris többen voltak veled mint velem?!-kiabáltam. Mivel most valószínűleg nem tudjátok hogy hogy van ez az életkoros dolog elmondom. Szóval én nem sokára 19 leszek, ő pedig a múlt hónapba volt 18.
-Lehet azért mert én jobb vagyok mint te. -mondta büszkén. Se erőm, se energiám nincs veszekedni. Felvettem a cipőm és felálltam az ágyról, de ahogy felálltam vissza is ültem mert megszédültem.
-Jól vagy?-kérdezte Rob.
-Csak sokkolta az igazság.- mondta Jessica, az előbbi megjegyzésére értve.
-Most már tényleg kussolj Jessica! Húzz haza vagy menj le Josh-hoz vagy csinálj amit akarsz, csak húzz el!-kiabált Rob a húgával. Jessica egy grimasszal az arcán kiment. Én megkerestem a táskám, előkotortam a telefonom és megláttam hogy Adam egész éjszaka hívogatott. Remélem nem szólt Bradnek és apának mert ők kinyírnának ha megtudnák hogy ma nem megyek suliba. Még rápillantottam annyira hogy az időt megnézzem,(10:27) majd visszacsúsztattam a táskámba és felálltam. Ezúttal sikeresen.
-Várj, elviszlek!-mondta Rob és már öltözött is. Ami azt jelenti hogy felvette a pólóját és húzta a cipőjét. Még csak most láttam milyen kockás hasa van.
-Nem kell. Nincs messze gyalog.-próbáltam kibújni az alól hogy elvigyen.
-Zuhogó esőbe?-kérdezte egy enyhe mosollyal az arcán.
-Nem zuhog csak csepereg egy kicsit.-ahogy ezt kimondtam dörgött egyet az ég, amire mindketten elnevettük magunkat és elindultunk az ajtó felé. Át kellett menni a nappalin ahol Josh és Jessica egymással szemben ülve beszélgettek. Hánynom kellett mindkettőjüktől.
-Eliza várj beszélnünk kell. -állt elém Josh.
-Hagyj békén! Nem akarok veled beszélni.-kerültem ki.
-De beszélnünk kell.-kapta el a kezem.
-Engedj el! -próbáltam kezét leszedni a kezemről.
-Először hallgass meg. -mondta erőszakosan.
-Ez fáj. Engedj már el!-rángattam a kezem.
-Hallod engedd már el! -állt elém Rob, mire végre elengedte a kezem, én meg gyorsan elindultam az ajtó felé. Lehet hogy van még valami hatása a tegnapiból Josh-nak mert soha nem volt ezelőtt ilyen velem. Megijesztett. És bár tudom hogy nem a legjobb ötlet elfutni a problémák elől, de nekem ennyi bőven elég volt. Soha többé nem akartam látni.
Elszaladtunk Rob kocsijához és gyorsan beültünk. Hiába futottunk, így is csöpögött a víz a hajamból.
-Még hogy nem esik. -mosolygott. Majd beindította a motort és rám nézett.
-Szereted a sütit?

Rob-al szembe ülök a kávézóba és a gofrim elfogyasztása után a kávémat kortyolom. Egész eddig csendbe ültünk és csak annyi párbeszéd volt hogy leadtuk a rendelést.
-Köszönöm.-törtem meg a csendet két korty között.
-Mit?-kérdezi mosolyogva.
-Mindent.-viszonoztam a mosolyt.
-Ne köszönd. Sőt én kérdek bocsánatot.
-Miért?-kérdeztem.
-Mert nem mondtam el semmit.-nézett a szemembe.
-Semmi baj. Én is ezt tettem volna ha a legjobb barátom megkért volna.-mondtam megértően majd megittam az utolsó korty kávét is. Ő is ezt tette, majd fizetett és elindultunk vissza az autóhoz.
-Ha az számít valamit én mondogattam neki hogy ne csinálja ezt. -mosolygott úgy hogy engem ez a mosoly nevetésre késztetett. Majd beszálltunk az autóba. Inkább el se képzelem mit fog mondani Adam és csak remélni tudom hogy nem köpött be apáéknak. Na, meg azt is hogy nem ma jutott eszébe a bátyámnak hogy haza akar jönni. Egy sóhaj hagyta el a számat mikor mindezt végig gondoltam.
-Mond.-szólalt meg vezetés közbe Rob.
-Mi?-eszméltem fel.
-Mi volt ez a nagy sóhajtás?-kérdezte.
-Csak belegondoltam hogy otthon mennyit fognak nekem papolni és hogy hány év szobafogságot fogok kapni.-túloztam. Nem szoktam szobafogságok kapni. Ezt ő is tudta hisz csak nevetett. Túl régóta ismer. Akkor ismertem meg mikor Josht. Megint. Akármire is gondolok mindig ő jut eszembe.
-Ne gondolj rá. -mondta. Mégis honnan tudta? Lehet gondolatolvasó. Persze erre a mondatára én egy értetlen fejet vágtam.- Láttam az arckifejezésedből hogy rá gondoltál. Eltűnt a mosoly a szádról. -mosolygott. Akkor mégse gondolatolvasó, csak jó emberismerő.
Már csak azt vettem észre hogy az autó nem mozog alattam. Mikor ki akartam szállni Rob megfogta a kezem.
-Figyelj.-nézett mélyen a szemembe.-Attól hogy utáljátok egymást, én még nem szeretnélek elveszteni. Te nem ezt érdemelted és ez nem a te hibád. Szeretném ha továbbra is barátok lennénk és tartanánk a kapcsolatot.-mosolygott.
-Én is szeretném.-viszonoztam mosolyát.
-Hívj hogy ha bármi baj van vagy ha csak beszélgetni akarsz valakivel. Rám számíthatsz. -ölelt meg.
-Köszönöm. -mondtam, miközben viszonoztam ölelését, majd kiszálltam a kocsiból. Intetten neki és bementem a házba.
Amint beléptem négy ideges szempárral találkoztam. Hogy kik voltak a tulajdonosok? Adam, Brad, apa és egy idegen nő aki a kezét fogta.
-Hol voltál és miért nem voltál suliba?-kérdezte apa szigorú tekintettel.
-Neked is szia.-válaszoltam unottan.
-Kérdeztem valamit.
-Volt egy kis incidens és ezért.
-Szóval buliztál.-mondta Brad.
-Nem, nem buliztam. Ha tudni akarjátok Josh-al vesztem össze és nem volt kedvem suliba menni.-mondtam idegesen, mire mindenki döbbenten nézett és valószínűleg látták azt hogy a könnyeimmel küszködök. Gyorsan témát kellett váltanom. -És ő ki?-néztem nem túl barátságosan az apám mellett álló szőke nőre.
-Öhm..tudod...-dadogott apa.- Ő Mandy..és..hát ő a nevelőanyád.-oké na itt kaptam sokkot. Mi az hogy nevelőanyám? A anyám 1 éve halt meg és az apámnak máris új barátnője van? Ennyi a gyászolás? Ezt kapja az a nő aki szerette, mellette volt és még gyereket is szült neki? Irtó dühös voltam apámra és Brad-re is mert ők már tuti tudtak erről, hisz az ember nem 2 nap alatt lesz szerelmes.
-Jól vagy? -zökkentett ki a gondolatmenetemből Adam hangja. Bár észleltem hogy kérdezett valamit hang nem jött ki a torkomon.
-A nevelőanyám? Na jó, ugye most vicceltek.-néztem rájuk, de ők nem válaszoltak. Pedig most még ennek Brad szar humorának is örültem volna.- Jézusom! Anya még csak épp hogy meghalt és máris...Úr Isten!-hüledeztem. Komolyan nem akartam elhinni.
-Figyelj tudom hogy ez nehéz most és tudom hogy nem tudom pótolni anyukád de..-kezdett bele Mandy. Az a nyávogós hang az agyamra ment.
-Hát nem! És soha nem is fogod!-vágtam a szavába és felszaladtam a szobámba. Sírtam. Sírtam mindenért. Most minden összejött. Épp hogy felmentem és bevágtam magam az ágyba kopogtak.
-Akárki vagy nem vagyok rád kíváncsi! -kiabáltam olyan hangosan hogy nem csak az hallotta aki az ajtóm előtt állt, hanem azok is akik lent voltak. Mit sem törődve hogy mit kiabáltam ki az imént, aki kint volt benyitott és leült mellém. Én az oldalamon feküdtem háttal annak aki az ágyamon önkéntesen foglalt helyet. Sóhajtott egyet és ebből már tudtam hogy nem lehet más mint a bátyám.
-Én se örülök ennek, de ha apa boldog vele.-fogta meg a vállam. -Legalább nézz rám.-kérte. Megfordultam és rá néztem.- Próbáljunk meg jó fejet vágni ehhez az egészhez. Oké? -nézett rám kedvesen.
-Tca-cammogtam.-Jó-sóhajtottam. Enyhén rám mosolygott majd megölelt.
-Büszke vagyok rád.-mondta.
-Miért?-kérdeztem meglepődve.
-Mert szakítottál azzal a féreggel. Remélem örökre.
-Menj már innen-dobtan neki nevetve egy párnát.- Ez nem büszkeség.
-Nézd az én szemszögemből. Nem kell többet azon aggódnom hogy milyen hülyeségbe visz bele.-mosolygott.- És miért szakítottál?-érdeklődött.
-Mert megcsal.-mondtam szomorúan.
-Most mondanám hogy én megmondtam, de...
-De te jó testvér létedre nem teszed hanem együtt érzel. -fejeztem be mosolyogva a mondatát.
-Dehogy is! Nem mondom, hanem kiabálom. Én MEGMONDTAM!-kiabálta. Még jó hogy sok párnám volt. Hozzávágtam még egyet.
-Köcsög vagy! -mondtam duzzogva.
-Köcsög? Szerintem elég helyes vagyok, úgy hogy elmegyek egy kínai porcelánnak is.-nevetett és akármennyire is fanyar humora van nevettem. Mindig fel tud vidítani. Megöleltem és a mellkasába fúrtam tekintetem.
-Utállak! -mondtam a mellkasába. Ő eltolt és a szemembe nézett.
-Azért remélem azt a férget nem így utálod. -mosolygott, majd megölelt.-Gyere menjünk le mert már kész az ebéd.
-Jó.-álltam fel az ágyról.
-De először ígérd meg hogy kedves leszel. -jöttünk ki a szobámból.
-Megpróbálok. -mormogtam a lépcsőn menet.


-Hogy ízlik? -kérdezte Mandy az asztalnál ülőktől, miközben mindenki megkóstolta a spagetitt. A válasz általában az volt hogy "finom" meg "nagyon jó". Mandy rám nézett és várta az én véleményem is. Akármennyire is próbáltam kedves lenni, egyszerűen rá voltam mérges mikor ő semmiről nem tehet.
-Anya finomabbat csinált.-dörmögtem az orrom alatt és valószínűleg csak a mellettem ülő Brad hallotta mivel oldalba lökött. -Khm..finom.-erőltettem végül magamra egy mosolyt.-És te mikor indulsz? -kérdeztem kis idő múlva Adamre nézve.
-Miért kérded?-kérdezett vissza.
-Hát mert nem úgy volt hogy ahogy Brad hazajön te mész?-kérdeztem.
-Öm..még maradok. Miért el akarsz küldeni? -Mosolygott amolyan "na most csapdába csaltalak" fejjel. Na most erre nem akartam és nem is tudtam válaszolni. Őszintén nem akartam hogy elmenjen de azt se hogy maradjon. Utáltam és egybe éreztem valami olyat iránta ami több mint barátság, de kevesebb mint szerelem. Mérges voltam rá, viszont neki köszönhettem hogy rájöttem az igazságra.
-Köszönöm. Elég volt.-álltam fel az asztaltól. Adam arcán egy győztes mosoly jelent meg, pedig nem nyert csak..csak..na jó, lehet hogy most nyert. Valószínűleg ezt ő elkönyvelte magának egy igennek, pedig ez nem egy igen. De nem is nem.
 Felmentem a szobámba, bekapcsoltam a laptopom és felmentem skype-ra. Valakinek aki megért el kellett mondanom mindent. Mindent ami történt és mindent amit éreztem. Kinek másnak mondhatja el az ember az összes gondját, baját ha nem a legjobb barátainak.

Chapter 05. "Vicces és vak vagy."

(Hali˘˘ Örülök hogy benéztél, ha tetszett ne felejts el nyomot hagyni magad után:) Jó olvasást és további szép napot/estét! Puszy)

-Segíts!-hallottam meg a hangját. Josh.
-Hol vagy? Mi van?-kérdeztem aggódóan.
-Egy oltári buliba.Hehe.-ahogy ezt elmondta kinyomott. Tök részeg volt és egy olyan helyen volt ahol üvölt a zene.
Mégis mennyit aludhattam? Ránéztem telefonom kijelzőjére melyen nagy betűvel világított az idő. 22:30 Nem is csodálom, hisz egész éjszaka nem aludtam szinte semmit. De hol van Josh? Nem szokott ennyire részeg lenni. Nem iszik sokat. Elkezdtem a telefonomba keresni Rob nevét, mert a pasik általában a haverjaikkal mennek bulizni. Kicseng. Nem sokkal később felvette.
-Igen? -szólt bele.
-Szia. Eliza vagyok. Hol vagytok?-kérdeztem hadarva.
-Én itthon, de mi az? Baj van?-kérdezte. Akkor egyedül lenne Josh? Nem szokott egyedül lenni.
-Nem tudod hol van Josh?-kérdeztem aggodalmasan és egybe idegesen.
-Nem, de baj van?-kérdezte már ő is kissé idegesen.
-Nem tudom felhívott és tök részeg volt. Azt hittem veled van. -mondtam reményt vesztve.
-Van egy tippem hogy hol lehet, siess készülj el 10 perc és ott vagyok érted.-mondta majd letette. Ha már a haverja is ennyire aggódik érte nagy baj lehet.
Lefele futottam a lépcsőn és a legkevésbé azt akartam hogy a kanapén ülő Adam megkérdezze hogy mégis hova készülök háromnegyed 11-kor. De persze ez elkerülhetetlen.
-Hova-hova? -kérdezte, mikor meglátta hogy kapkodva veszem fel a fekete torna csukám.
-Nem tudom. -válaszoltam egyszerűen, hisz tényleg nem tudtam.
-Mi az hogy nem tudod? Holnap iskola.-már épp gondolkoztam hogy mit válaszoljak mikor dudáltak.
-Jó ezt majd holnap megbeszéljük mert sietek. -ráztam le és felkapva a táskám léptem ki a küszöbön.
-Rám vagy bízva, szóval...-folytatta volna a szokásos dolgokat, de könyörgöm nekem erre most nem volt időm.
-Kérlek ne szólj Bradnek, én esküszöm holnap mindent elmondok részletesen, de most vészhelyzet van és sietek. -zártam be magam mögött az ajtót, válaszát meg se várva.
Beszálltam az autóba ő pedig már indította is és indultunk. Hova? Fogalmam sincs, de épp ideje megtudni.
-Hova is megyünk?-kérdeztem.
-Mikor valami baja van akkor elmegy egy olyan helyre, ahol mindenki holt részeg és füvezik.-mondta és szemét le se vette az útról. Ahhoz képest hogy milyen természetesen mondta, elég ideges volt hogy egyből autóba ült. Nem akartam többet tudni a helyről és jobbnak láttam ha nem is kérdezek többet mert ettől csak még idegesebb lettem.

Kb. 10 perc múlva elértünk egy koszos, eldugott házhoz, melyből kihallatszott a hangos zene és a kocsi letekert ablakán bepárolgó cigi és alkohol szag erősen érezhető volt.
-Maradj itt! -mondta Rob.
-Nem, én is be akarok menni.-erősködtem.
-Nem akarsz. Jobb ha itt maradsz, megyek és kihozom. -mondta és már el is ment.
Beletellett egy kis időbe mire megpillantottam Josht, Rob vállára támaszkodva kitántorogni. Soha nem láttam még így és rossz volt. A legrosszabb az volt hogy akármennyire is ideges voltam és okoltam Jessicát, be kellett látnom hogy ő csak kiszínezte a sztorit és én is tehettem erről. Ha akkor nem vesztem el a fejem és, Adam...nem is akarok emlékezni.
Kiszálltam az autóból és segítettem Robnak Josht betenni a hátsó ülésre, majd beültem mellé. Áradt belőle a pia, a dohány és a fű szag.
Már egy ideje utaztunk mikor Josh rám nézett, nevetett és megszólalt.
-Vicces és vak vagy. -nevetett. Ráhagytam, gondolván majd abbahagyja, de nem így lett. Folytatta.- Észre se veszed hogy minden este mással vagyok. -nevetett.- Vannak még naív emberek.- ütött bele gyengén, nevetve Rob vállába, mire ő vezetés közbe csak morgott egyet.
Ezt én betudtam a drog és az alkohol hatásának. Legalábbis ezzel nyugtattam magam. Egész úton ezt ismételte.
Nem sokára megérkeztünk Josh házához, be vonszoltuk a kanapéra és egymásra néztünk.
-Hazaviszlek.-ajánlotta fel Rob.
-Nem, maradok. Nem akarom itt hagyni.
-Majd én maradok vele. -erősködött.
-Én meg itt nem hagyom. -mondtam elég biztosan ahhoz hogy ne próbáljon hazaküldeni. Csak fújtatott egyet és mosolyogva bólintott.
-Soha nem adod fel. -préselte ki a fogai közt.
-Na mi van? Te miért vagy itt még mindig? Én megcsallak, nem foglalkozok veled és már nem is szeretlek annyira.-nevetett Josh. -Te tiszta hülye vagy! -mondta. Azért fájt hogy ilyeneket mondott és már nem nagyon nyugtatott az hogy illegális szerek hatása alatt van. Mégis csak álltam és reménykedtem hogy ez nem amolyan "ha iszok ami a szívemen az a számon" dolog.
-Szerintem te nem hiszel nekem. -mondta a szemembe nézve. Üveges volt a tekintete.-Akkor mondom a neveket bár nem sokra emlékszek: Medison, Klara, Cintia, Emily, és képzeld még Jessica is.-mosolygott-Vele is megcsaltalak. És te észre se vetted. -monda majd egy nagy levegőt vett.- Milyen jó színész lennék. -tette büszkén mellkasára a kezét. Én már konkrétan rosszul voltam e név hallatán. Robra néztem hátha mondd valami olyat hogy ne viccelődj haver, vagy ilyet ne mondj, de nem. Ránéztem és csak megbánó arcot láttam. Szóval tud mindent és mindent igaz. Sokkolt.
-Rob, mond hogy ez..ez nem igaz. -néztem reménykedve Robra és már a sírás határán voltam. Rob nem válaszolt csak bámulta a földet. 11 hónap boldogság ami igazából csak tévhit. Mindvégig megcsalt. Ezer és egy gondolat futott végig az agyamon pillanatok alatt. Josh kidőlve a kanapén, én lefagyva álltam Rob mellett. Olyan csend lett a szobába hogy csak Josh szuszogását és az én könnycseppjeim landolását lehetett hallani a padlón.

A wc-t magamra zártam és bámultam a tükröt. Miért velem történik? Annyi meg annyi ember van akinek az eddigi egész élete boldog és nem érte ennyi szörnyűség. De a legrosszabb az egészbe hogy megmondták..megmondták a barátaim és a családom is, én meg naív hülye gyerek módjára nem hallgattam rájuk és mindig megbocsájtottam neki. Anya nem ilyen gyereket akart volna. Mindig is azt akartam hogy büszke legyen rám és most tessék. Szegény forog a sírjába. Rosszul voltam magamtól. A csapra támaszkodva néztem magam elé a tükörbe és nem láttam mást mint egy rakás szerencsétlenséget. 18 évesen életem leghosszabb kapcsolata hazugságból állt.
-Gratulálok Elizabeth Ross! Sokra vitted, mondhatom.-mondta a lelkiismeretem. -Olyan szépen csillog a csap szélén az a gillette penge. Mire vársz? Mi? Még több fájdalmat akarsz okozni apádnak? Tedd meg hogy végre boldog legyél te is és ő is. -ösztönzött egy hang.
Találkozni akartam anyával, elakartam tűnni, felakartam adni és erre nincs is jobb mód. Mivel nem akarok apáca lenni megfogtam a pengét. Remegő kezemben még jobban csillogott.
-Eliza! Eliza jól vagy? -hallottam meg Rob hangját. Rángatta a zárt ajtót. -Engedj be! Eliza! -mondta hangosabban. Addig rángatta az ajtót míg végül a zár feladta. Én is fel akartam adni. Pengét a csuklómhoz szorítottam és már húzni akartam mikor az ajtó kinyílt. Rob ijedten nézett rám. Hála Josh nagy fürdőjének, elég messze voltam tőle hogy ne tudjon megállítani. Na de biztos hogy ezt akarom? Itt akarom hagyni a barátaimat és a családom? Két választás volt, vagy meghúzom a pengét vagy eldobom. Ha elég mélyen húzom meg talán el is érem célom. De mi a célom? 18 évesen feladni?
-Tedd azt le!-lépett közelebb Rob, mire jobban rászorítottam az éles tárgyat a csuklómra. Csak egy húzás.
-Na mi van ezt se tudod megcsinálni? -hallottam meg a fejemben az ösztökélő hangot melyet már egyre jobban utáltam. Nem tudtam mit tegyek. De nem is dönthettem. Nem tudtam megtenni. Vagy az éhségtől vagy a szomorúságtól és sokktól ami nemrég ért, de a penge a földön landolt, ahogy én is eszmélet vesztve. Nem úsztam vérben és nem haltam meg, mert nem volt lehetőségem. Bár csak a képzeletemben, de úgy tartottam hogy ez egy jel. Anyától. Nem akarta hogy meghaljak. A valóság persze valószínűleg messze állt ettől, de jó volt ezt annak betudni.

-Ti meg mit csináltok? Mi folyik itt? -kiabált...

Chapters

Chapter

Prológus

01. Csalódás...

02. Megbocsátasz?

03. "Nem is vagyok gyerekes."

04. "...egy kicsit füllentettem az miért is baj?"

05. "Vicces és vak vagy."

06. "Na jó, ugye most csak vicceltek?"

07. "Ez így nem volt fair" 

08. "Pénteken ő fizet"

09. "Elrontottad a pillanatot"

Chapter 04. "..egy kicsit füllentettem, az miért is baj?"

(Szia! Örülök hogy benéztél, remélem tetszeni fog a blog. Kellemes olvasást. Puszy)

Iszonyatosan fájt a fejem egész éjszaka, így alig aludtam valamit. Kómásan kászálódtam ki az ágyamból és csoszogtam ki a fürdőbe. Rendbe szedtem magam, majd a hangos dörömbölésre lementem az ajtóhoz. Persze Adam miért is nyitná ki.
-Megyek már!-kiabáltam az ajtó felé, hogy aki kint veri szerencsétlen ajtót remélhetőleg meghallja. Idegesen csaptam ki az ajtót, de amilyen ideges voltam olyan ideges volt az az ember is aki a küszöbön kívül állt.
-Te meg mit..-.. keresel itt? Kérdeztem volna de félbeszakított.
-Te mit képzelsz magadról?-üvöltött velem Josh. Erre pedig már Adam is lejött és a lépcsőn állva, álmos szemekkel nézett.
-Mi van?-emeltem fel én is a hangom. Josh dühösebb lett és megszorította a csuklóm, amire Adam közelebb jött hozzánk.
-Vele, mi?-biccentett fejével Adam felé. Próbáltam kezem kiszabadítani kezei közül, sikertelenül.
-Állj már le és engedd el!-jött oda Adam.
-Te meg mit szólsz bele? Mi?!-kezdett el veszekedni Josh Adam-mel miközben másik kezével meglökte. Nem tudtam mi baja lehet, de ha ideges akkor jobb elkerülni. Nem akartam egyikőjüket se kórházba látni ezért Josh-t elkezdtem felfele húzni a lépcsőn.
-Gyere, majd fent megbeszéljük.-mondtam halkan.
Az ajtót magunk mögött bezárva megálltam Josh előtt.
-Mi bajod van? Normális vagy? -kérdeztem.
-Tőlem kérdezed? Nem én fekszek le azzal a paraszttal!-üvöltött már megint.
-Kivel? Nem feküdtem le senkivel! És ha nem akarod hogy a szomszédok rendőrt hívjanak akkor ne üvölts!
-Ó dehogynem. Jessica látott!-lejjebb vette a hangerőt de még így is elég hangos volt. Most biztos azt kérdezed ki az a Jessica? Ő a suli kurvája és ezen kívül semmi máshoz nem ért csak ahhoz hogy kavarja a szart.
-Mit látott? A semmit?
-Látott téged meg ezt a hülye gyereket lent a kanapén.-na igen ez az a beszélgetés amit soha nem akartam hogy megtörténjen.
-Azt félreértette. Én nem feküdtem le vele.-próbáltam nyugodtan mondani és leplezni azt a félelmet és nyugtalanságot amit éreztem.
-Jessica látta.-mondta most már nyugodtabban, de hallottam a hangjában az idegességet.
-Mondom nem! Érted? Felfogtad amit mondtam? Vagy jobban hiszel annak a libának, mint a barátnődnek? -tettem fel neki a kérdést, mire egy sóhajtást kaptam válaszul.-Szóval igen...Tudod mit akkor legyen ő a barátnőd.-mondtam idegesen.
-Nem csak...én is megcsaltalak és gondoltam ez amolyan visszavágó..
-Olyannak ismersz te engem?-néztem mélyen a szemébe.
-Figyelj ne haragudj Babe.-húzott magához hogy átöleljen de én eltoltam magamtól.
-Menj el kérlek.-nyitottam ki neki az ajtót.
-Ne haragudj. Én nem úgy gondoltam csak..
-Nem érdekel! Csak most menj el, majd később beszélünk.- mondtam és a nyitott ajtóra néztem.
-Este hívlak.-mondta majd adott egy puszit. Nem bírtam rá nézni. De tükörbe se. Én haragszom rá mikor én csaltam meg majdnem.
Kiabálásra mentem le a lépcsőn. Adam és Josh volt az. Nem tudtam semmit kivenni a beszédükből és már csak arra értem le hogy verekednek. Lökdösték és ütötték egymást. Próbáltam szétválasztani őket de nem sikerült. Ekkor benyitott az ajtón Rob, aki valószínűleg Josh-al jött. Kivitte Josh-t a házból én pedig  Adam-hez szaladtam, akinek valószínűleg nem tört be de erősen vérzett az orra.
-Jól vagy?-kérdeztem aggódóan.
-Szerinted?-bunkózott. Na igen erről beszéltem, a bátyám haverjai mind bunkók.
-Csak kérdeztem, na!-emeltem fel a hangom. Majd még ő vérző orrával volt elfoglalva én a fagyasztóban kutakodtam jég után és gondolkoztam. Sose láttam még így Josh-t. Mármint persze, rossz hogy megverte     Adam-et meg minden, de jó érzés hogy ezt mind értem tette. Tudtam hogy szeret és soha nem csalna meg, még akkor se ha a barátaim és a családom nem is rajong érte.
-Hogy tudsz ilyen agresszív bunkóval járni?-kérdezte Adam az orrát fogva, miközben én egy konyha ruhába raktam a jeget.
-Csak félt és szeret.-mondogattam és reméltem hogy ezt nem csak én beszélem be magamnak.
-Vagy csak magából indul ki.-köpte oda nekem a szavakat. Nem is ismeri de ítélkezik. Barom.
-Nem ismered.-mondtam nyugodtan, hisz már megszoktam hogy folyton ezt hallgatom. Átadtam neki a jeget amit egyből orrára tett.
-Pedig az öklét már elég közelről megismertem.-mondta egy szisszenés után, mire egy enyhe mosoly húzódott az arcomra.

Idegesen trappolok végig a kihalt utcán. Már csak pár ház és elérem Jessica-ék házát. Hogy honnan tudom hogy hol lakik? Josh-al elég sokat voltunk Rob-nál és mivel Jessica a húga, nem nehéz kitalálni hogy hol lakik. Hogy miért megyek oda? Hogy szétrúgjam annak a szarkavaró ribancnak a seggét. Miatta volt minden. Egyébként is, kémkedik utánam vagy mi?
Elérkezvén a házhoz bekopogok. Jessica nyitott ajtót és nem sok kellett ahhoz hogy felpofozzam.
-Nincs itt Josh ha őt keresed.-mondta és már hajtotta vissza az ajtót.
-Nem hozzá jöttem.-mondtam és kezemmel támasztottam ki az ajtót nehogy rám csukja.
-Óh, akkor kihez? -kérdezte meglepetten, de egyben flegmán is.
-Hozzád.-válaszoltam tömören.
-És mit akarsz?-forgatta meg szemeit.
-Ezt nem az ajtóban akarom megbeszélni.-mondtam, mire ő jobban kinyitotta az ajtót és pedig bementem.
-Szóval, mit akarsz?-kérdezte unott arccal miután beértünk a nappaliba.
-Miért kevered a szart?-emeltem fel a hangom.
-Nem értelek.-értetlenkedett.
-Persze mintha nem tudnád miről beszélek. Miért hazudozol Josh-nak?
-Én nem hazudtam. Csak azt mondtam amit láttam.-mondta tök nyugodtan. Ó, nem lesz ő olyan sokáig nyugodt.
-Te kémkedsz utánam?-kérdeztem gyanakvóan.
-Nem kémkedek, csak arra jártam.
-És egyébként is mióta vagy te olyan jó viszonyba Josh-al?-mikor eddig akármikor is itt voltunk szinte egymáshoz se szóltak.
-Fogalmad sincs hogy mi milyen jóba vagyunk.-mosolygott. Mindjárt kinyírom. Meg fogom ölni.
-Fejezd be és inkább válaszolj normálisan! Mi a faszért kell hazudni?-tettem fel újra, nagyobb hangerővel a kérdést hátha normális magyarázatot ad. Ekkor vettem észre, hogy ki tudja mióta áll Rob az ajtóban, de ezt Jessica még mindig nem vette észre.
-És ha egy kicsit füllentettem az miért is baj?-mosolygott. De ki verném most a fogát.
-Tönkre teszed a kapcsolatomat!-kiabáltam teljes hangerővel.
-Jaj, úgy sajnálom.-mosolygott, s tette szája elé a kezét, mint aki tényleg sajnálja. De persze ezt flegmán.

Egy mély levegőt vettem és próbáltam visszafogni magam nehogy megüssem. Nem sikerült. Nem bírtam tovább. Ennyi volt. Fogaimat összeszorítva adtam neki egy pofont. Már egy kósza könnycsepp is elhagyta a szememet. A pofon elcsattanása után már Rob elkezdett felénk sétálni.
-Mi folyik itt?-kérdezte, mintha nem látta és hallotta volna.
-Elizabeth idejött és ok nélkül felpofozott.-adta az ártatlant.
-Ok nélkül?-akadtam ki.
-Na jó ezt most fejezzétek be! Vagy halkan megbeszélitek, amivel nem keltetek fel vagy menjetek máshova veszekedni. -mondta komoly arccal Rob. Úgy tett mintha nem hallotta volna mikor bevallotta Jessica mit tett.
-Elizabeth úgy is menni akart. Szerintem megbeszéltünk mindent. Meg amúgy is sietnie kell folytatni az anyja munkáját. Ő is mindekivel együtt volt.-na ezt nem kellett volna. Nem igaz, de ez mégis szíven szúrt. Engem ócsárólhatnak de a családom és a barátaim tabu. Főleg az anyám. Tudta, nagyon jól tudta, hogy az anyám meghalt és azt is hogy ez nekem mennyire fáj, épp ezért mondta. Büszke voltam magamra hogy ott, abba a pillanatba nem ütöttem meg.   Nem bírtam tovább rá nézni, így egy ajtócsapódással mögöttem távoztam. Gyorsan mentem haza, mondhatni futottam vagy inkább rohantam. Egyből fel siettem a szobámba és magamra zártam az ajtót.

Szóval....a szitu a következő: Magadra csuktad az ajtót és ülsz a szobádban egyedül, majd szétvet az ideg.
Valaki megint megbántott. Csak ülsz. Elképzeled milyen lenne kirontani a szobádból, elmenni hozzá és hozzávágni minden szót ami éppen akkor kijön a szádon..Megbántanád vele? Lehet. Érdekelne? Nem.
Elképzeled ahogy idegességedbe szétzúzod a fél berendezést.
Még mindig csak ülsz...már-már kerülget a sírás mégsem szólsz semmit. Még egyszer átfut ez a gondolatsor az agyadon és te még mindig csak magadban tartod az egészet...ülsz még mindig és tűrsz. Hogy meg ne tedd az előző gondolataid egyikét se, lefekszel az ágyadra és zokogsz. Míg nem álomba sírod magad.

Álmomból hangos csengőhangom kelt fel. Nem néztem meg ki az csak felvettem.
-Segíts!-hallottam meg a hangját.