Chapter 02. Megbocsátasz?

(Hali^-^ Meghoztam a 2. részt:) Remélem tetszeni fog és ha itt jársz ne felejts el pipálni, komizni. Puszy )

Lassan nyitottam ki az ólom nehéznek tűnő szemeimet, a fejemet oldalra fordítottam és rápillantottam az éjjeliszekrényemen lapuló, világító telefonomra. Ránéztem az órámra és megkérdeztem magamtól: Ki az az elmeháborodott aki hajnali ötkor sms-t küld? A telefonomhoz nyúltam, feloldottam a képernyőzárat és a számomra ismeretlentől kapott üzenetet kezdtem olvasni.

Gyere a házatok elé. 

Biztos voltam benne hogy nem fogok lemenni mert egy épp eszű ember hajnali ötkor nem küld ilyeneket. Bár lehet hogy ismer mert honnan tudná a számom? Bár az internetről már majdnem mindent lehet tudni. 

Épp hogy letettem a telefonom megint megszólalt. Ismét feloldottam a telefon zárat és most már idegesen kezdtem el olvasni. Miért nem hagy aludni?

Gyere a házatok elé.

Gyere már le mert megfagyok! Ha már miattad keltem fel, akkor legalább gyere le!

Látom nem fog hagyni aludni, így kénytelen leszek lemenni. Lecammogtam a konyhába és a biztonság kedvéért elővettem egy kis konyhai kést amit a zsebembe csúsztattam. Felvettem a kabátom, a cipőm és remegő kézzel lenyomtam a kilincset. Kimentem és a kapun kívül megláttam egy sötét alakot. Félve indultam el a kapu irányába az ismeretlen alakhoz, viszont minél közelebb értem annál ismerősebb lett az alak. 

-Szia, azt hittem már le se jössz. -mosolygott Josh. 

-Ha tudom hogy te vagy az nem is jöttem volna. -mondtam a földet pásztázva. 

-Beszélnünk kéne. -mondta, mire én sóhajtottam a kulcsot előhalászva kinyitottam a kaput és kiléptem rajta. Vele szembe álltam és vártam hogy mondjon valamit. -Nekem nem számított semmit, és nem történt semmi csak csók. -magyarázta.

-Ha nem megyek be akkor meg már rég nem csak ez lett volna. -vágtam a fejéhez közömbösen.

-Nem. Én téged szeretlek. 

-Ja, látom.-mondtam flegmán.

-Pedig így van. Szerinted ha nem szeretnélek akkor hajnali ötkor itt állnék a kaputok előtt egy szál vörös rózsával? -még csak most vettem észre hogy a kezében egy szál rózsa volt. Szemében őszinteséget és megbánást láttam. Nem tudtam erre mit válaszolni mert szívem szerint egyből a nyakába ugrottam volna. Pár óra alatt nem múlnak el az érzéseim, mégis tartottam magam. 

-Megbocsátasz? -kérdezte miközben a rózsát nekem nyújtottam. Nem vettem el csak néztem a földet. 

-Nem tudom. -mondtam halkan, mire ő letérdelt elém, a szemembe nézett és megkérdezte újra még mindig a rózsát felém tartva. 

-Megbocsátasz? -csillogtak szemei, melyek rabul ejtettek. Elvettem tőle a rózsát mire ő felállt, államat megfogta, maga felé fordította ezzel kényszerítve engem arra hogy a szemébe nézzek.

-Akkor igen? -kérdezte enyhe mosollyal az arcán. Válasz helyett közelebb léptem hozzá megöleltem és egy puszit leheltem ajkára, majd hozzábújtam. 

Egy dünnyögést hallottam ezért kérdőn néztem rá. 

-Belenyomtad a rózsa tüskéjét a hátamba. -mosolygott. Röhögésbe törtem ki. Hát én már csak tudom hogy hogyan lehet elrontani egy romantikus pillanatot. 

-Bocsi.-mondtam a nevetést visszafojtva. Majd újra megöleltem. Jó volt újra érezni a közelségét, az illatát és azt hogy mellette biztonságban vagyok. Akármennyire is mérges voltam rá szeretem.

-Álmos vagyok, hideg van és ha nem haragszol akkor elindulnék haza, rendben? -kérdezte mosolyogva. Most hogy mondja tényleg elég hideg van. 

-Oké. Jó éjt. -mondtam majd megpusziltam a száját és már menni is akartam, de megfogta a derekam visszahúzott és szenvedélyesen megcsókolt és levegő hiányába váltunk el. Bár örökké tartott volna ez a pillanat. 

Visszamentem, levettem a kabátom a cipőm majd a konyhába siettem, elővettem egy magas nyakú poharat, öntöttem bele egy kis vizet, beleraktam a rózsát, majd a vázának szolgáló poharat leraktam az asztalra. 

Visszavonszoltam magam az emeletre és a bátyám szobája előtt halkan elhaladva indultam az enyém felé. 

-Várj. Gyere ide.-hallottam Brad szobájából a rekedtes hangját. Talán mégse voltam olyan halk?Visszafordultam és egy sóhaj kíséretébe bementem a szobájába.

-Mit szeretnél? -kérdeztem unott arckifejezéssel. 

-Ki volt itt? -kérdezte közömbösen. 

-Josh. -válaszoltam egyszerűen. 

-Mit akart? -kíváncsiskodott. Miért kell neki mindenről tudnia? 

-Kibékültünk. 

-Nem lehetsz ilyen hülye...

-Mi az hogy nem lehetek ilyen hülye? 

-Nem fog megváltozni. Ugyan úgy kihasznál majd mint eddig. -mondta unottan, mintha ez begyakorolt szöveg lenne. 

-Nem ismered szóval ne mondj semmit. -mondtam majd magam mögött az ajtót becsapva kiviharoztam a szobájából. 

Visszafeküdtem az ágyba, betakaróztam és miután meguntam a plafon bámulását elaludtam. 
*másnap*
Végre szombat. Túléltem ezt a hetet is. Álmosan mentem ki a szobámból a fürdő felé véve az irányt hogy rendbe szedjem magam. Felöltözve indultam le a a nappaliba, ahol nagy meglepetésemre a bátyám már lent volt, aki egyébként hétvégén délig alszik. 
-Te hogy-hogy fent vagy? kérdeztem mosolyogva. Boldogan keltem fel, Josh tegnapi akciója miatt. 
-Mindjárt indulok. -mondta unottan és flegmán. Tegnap óta bunkózik, de mivel most meg nem akarok vele összeveszni, majd kipiheni. 
Az ajtó kopogására lettem figyelmes, de mire észbe kaptam már Brad beengedte. Ott állt előttem, böröndel a kezében Brad hülye haverja, Adam. Valamiért nem szimpatikus. 
-Sziasztok! -köszönt. 
-Hello. -köszöntem közömbösen. 
-Hol fogok aludni? -kérdezte Adam. 
-Aludni? -döbbentem le. Arról volt szó hogy figyel rám nem arról hogy a nyakamon lesz.
-Ja, igen ezt elfelejtettem mondani, itt fog aludni. -mondta Brad. Lefagytam. Csak álltam és néztem. -Vidd fel a cuccaid a szobámba. -mutatott az emeletre. Adam már felvitte a cuccot, én meg még mindig ott álltam és néztem ki a fejemből.
-Ugye, ezt most nem gondoltad komolyan? -húzom fel a szemöldököm. 
-Hát miért szerinted hogy vigyázna rád? Meg amúgy sincs most hova mennie.-mondta. Szóval innen fúj a szél, nincs hova mennie...már csak 1 kérdés: Mi vagyunk mi, hajléktalan szálló? Inkább nem szóltam semmit mert mint már mondtam nem akarok most veszekedni, csak sóhajtottam egyet. 
Fél órával később már indulásra készen volt Brad.