Chapter 03. "Nem is vagyok gyerekes."

(Sziasztokˇˇ Sajnálom hogy késtem a résszel, de most voltak az utolsó dogák amik sokat jelentenek az év végi jegyekben. Ne felejtsetek el pipálni és ha elolvastátok akkor legalább az elolvastam-ot pipáljátok be hogy tudjam. Előre is köszi. Kellemes olvasást. Puszy)

-Nem tudom mikor jövök, de nem lesz több pár napnál. Ne csinálj semmi hülyeséget! Vigyázz magadra! Ne bulizz iskolaidőben! Járj rendesen suliba! Hallgass Adam-re!...-folytatta volna Brad, a papolást hogy mit szabad és mit nem, ha nem szólok közbe. De 3 okom is volt: 1 mert már baromira untam, 2 mert Brad el fog késni, 3 mert miután az utolsó részt mondta, a mellettem álló Adam arcára egy önelégült mosoly ült. Ki nem állhatom az ilyen mosolyt, akárki arcán is legyen.
-Jó, tudom, tudom.-mondtam unott arccal.
-De akkor tartsd is be!
-Te meg menj mert elfogsz késni.- mondtam, majd a nyakába ugrottam és megöleltem. Akármennyit is veszekszek vele, csak a testvérem és szeretem.
Miután kilépett Brad az ajtón, Adamnek még mindig nem tűnt el az arcáról a mosoly. Miért mosolyog? Sóhajtottam egyet majd felmentem a szobámba. El kell tűnnöm itthonról délutánra. Nem fogok egy napsütötte, szombati délutánon a szobámba kuksolni. Mit tehet ilyenkor egy tini lány? Felhívja a barátait!
Josh: A haverjaival focizik./ Ja még jó hogy a haverjai fontosabbak neki. Bár az utolsó percben szóltam szóval...
Kathy: Drake-kel van./ Újdonsült pár.
Hope: Családi összejövetel./ Sajnálom, mert utálja az ilyeneket.
-Szuper. De örülök. A barátokra mindig lehet számítani.-gondoltam magamba. Remélem éreztettem a szarkazmust.
-Elizaaa!!-kiabált Adam az utolsó magánhangzót hosszan elnyújtva. Mióta hív engem Elizának? Csak a barátaim hívnak Elizának és tudtommal ő nem az.
-Mi van?-kiabáltam vissza.
-Elmegyek, de nemsokára jövök.-kiabált.
-Felőlem. -mondtam normál hangerőn amit szerintem nem is hallott meg.

Otthon ülök a kanapén a tv előtt, limonádét szürcsölve. Észre se vettem mikor Adam belépett a házba.
-Egész szombaton a tv előtt akarsz ülni? -kérdezte mögém állva. Fejemet hátrahajtottam, ránéztem majd vissza a tv-re.
-Aha. -mondtam unottan.
-Miért vagy velem ilyen ellenséges? -kérdezte kis szünet után, miközben leült mellém. Hát, nem akartam neki hazudni így a szemébe mondtam. Vagyis inkább a fülébe mert közben nem vettem le a tv-ről a szemem. Pedig őszintén semmi érdekes nem volt benne.
-Nem vagy színpatikus.
-Miért nem? -faggatózott tovább. Ránéztem.
-Mert a tesóm haverja vagy és a tesóm haverjai mind bunkó parasztok. -adtam meg a számomra logikus választ. Bár ő ezt nem tartotta logikusnak, mégsem kérdezett vissza. Inkább egy incselkedőbb kérdés tett fel.
-És ha én kivétel vagyok?-megint az az önelégült mosoly amit ki nem állhatok.
-Nem vagy az. -mondtam szemrebbenés nélkül és visszanéztem a tv-re.
-Bebizonyítsam?-kérdezte, mire rákaptam a tekintetem.
-Hogyan?

Fél órával később, ruhám alatt fürdőruhával, indulásra készen álltunk. Igen jól olvastátok: álltunk. Adam-mel.
Beültem a kocsijába és indultunk a tengerpartra.

*Adam szemszöge* 

Csak azért hívtam el a tengerpartra mert nem akarom azt az időt amíg náluk vagyok rossz hangulatba eltölteni. De a végén egész jól éreztem magam. Mintha gyerek lennék újra és 8 éves módjára kergetőznék a tengerbe. Bár így is volt. Mellette újra gyereknek éreztem magam és elszállt minden gondom. Nem gondoltam volna hogy Brad húga tud jó fej is lenni. Sőt, egész jó a társaságában lenni. Nagyon szép, aranyos és kedves és még a humora is jó. Már kezdem megszokni a folytonos csipkelődését. Egyre színpatikusabb.

*Elizabeth szemszöge*

Nagyon jó volt a délután, míg el nem kezdett esni az eső. Mérges voltam az időjárásra hogy miért pont a legjobb pillanatomat kell mindig elrontani. Beültünk a kocsiba. Szinte egész úton az ablakon bámultam kifele. Néztem a lemenő nap halvány sugarait. Bámulásomba Adam halk kuncogása zavart bele. 

-Mi van? -néztem felé.

-Olyan gyerekes vagy.-mondta, mire én karba tettem a kezem.

-Nem is vagyok gyerekes. -kezdtem el durcázni. Elnevette magát. -Tudok felnőtt is lenni.-mondtam komoly arccal.
-Tényleg?
-Igen. Meg is mutatom. -azzal megfordultam és tovább néztem ki az ablakon.
Hamarosan megérkeztünk. Adam kiszállt az autóból és várta hogy én is kiszálljak. De én csak ültem tovább. Kinyitottam az ajtót és kiszóltam neki.
-Ha azt akarod hogy felnőttként viselkedjek, viselkedj te is úgy. -majd bezártam ismét az ajtót. Ő még mindig csak nézett rám. Kénytelen voltam újra kiszólni most már hangosabban- Nyisd már ki nekem az ajtót.-hát igen, a férfiak a nőknek kiszokták nyitni az ajtót. Elvileg. Elmosolyodott majd kinyitotta az ajtót. Most vagy azon mosolygott hogy kétszer is kinyitottam az ajtót majd visszazártam, vagy azon hogy még normális felnőtt se tudok lenni.
-Hölgyem.-hajolt meg.
-Köszönöm.-léptem ki az ajtón és bementem a házba.
Felmentem, levettem a fürdőruhám és átöltöztem. Lementem a konyhába, felbontottam apa egyik régi borát, töltöttem magamnak és Adam-nek is. Felvettem a poharat és átnyújtottam neki. Ő pedig elég furán nézett rám.
-Ezt isszák a felnőttek nem? -kérdeztem reménykedve hogy nem hiába küzdöttem a dugóhúzóval.
-De, de ez most..
-Valami probléma van, uram?-próbáltam illedelmesen mondani. Hát mit ne mondjak, jó színész lennék.
-Minden a legnagyobb rendben, hölgyem.-folytatta a színészkedést, majd belekortyolt a borba.

Megkóstoltam én is, de le is tettem. A töményet jobban szeretem.
Adam odament a telefonjához, nyomkodta majd elindult egy régi, lassú zene.
-Ilyen zenék vannak a telefonodon?-csipkelődtem vele.
-YouTube. -adta meg az egyszerű választ. Nyújtotta a kezét felém, gondolom felkért egy táncra.
-Nem..én nem tudom hogy kell erre táncolni.
-Nem tudsz keringőzni? -kérdezte.
-Öm..nem.-hajtottam le a fejem.
-Akkor majd megmutatom. -fogta meg a kezem.-A kezeid tedd a vállamra.
-Eddig oké, és tovább?
-Csak nyugi, majd én vezetlek.
Egész közel kerültünk egymáshoz. Éreztem az illatát. Hozzábújtam. Biztonságban éreztem magam.

A zene leállt. Egymás szemébe néztünk, még csak most vettem észre milyen szép zöld szemei vannak. Elmerültem bennük, és mire észbe kaptam ajkaink egymáshoz értek. Ez nem a bor, ez szenvedély hatása. De hogyan ha eddig utáltam, sőt most is utálom?! Elfelejtettem mindent. Nem volt se Josh, se Brad, se felelősség tudat, se szomorúság, se világ. Csak Én és Ő. Most mondhatnám hogy ajkai puhák voltak, csókja forró, lágy és egyben vad is, de a többi információt inkább megtartom magamnak. Ez amolyan magándolog. Megfogta a derekam, magához húzott és ledőltünk a kanapéra. Én a derekán ültem vagy inkább feküdtem és vadul csókoltam. Pólójának sarkát szorongattam. Ő benyúlt a pólóm alá és a gerincemen mentén végig húzta ujját, melytől kirázott a hideg. Én izmos hasán pihentettem egyik kezem a másikkal pedig hajába túrtam.
-Nem! Ezt nem lehet! Nekem barátom van!-szólalt meg bennem egy hang. Valószínűleg a bűntudatom.
-De lehet hisz élvezed. Akarod. Amit nem tudnak az nem fáj nekik.-mormogta a vállamon ülő ördög.
-Neked barátod van! Te se örülnél ha Josh ezt tenné veled. Ne legyél kurva!-suttogta a másik vállamon ülő angyal. Nem is tudtam hogy az angyalok is csúnyán beszélnek, de igaza volt.Már kezem a mellkasán járt, mikor feleszméltem. Eltoltam magamtól és leszálltam róla.
-Nem, ezt..ezt nem szabad.-dadogtam. Tarkóját vakarta.
-Sajnálom én..én..-dadogott ő is.
-Semmi nem te..én. Ö..tudod mit? Felejtsük el.-mondtam, ő bólintott, én meg felszaladtam a szobámba.