Chapter 07. "Ez így nem volt fair."

(Sziasztok! Egy kis kihagyás után -amit sajnálok de nem volt időm- itt a már -remélem- várt 7. rész. Ne felejts el pipálni, komizni, írni a chat boxba és most már lehetségessé vált feliratkozni is. Kellemes olvasás és további szép napot/estét! Puszy.)
Hogy csatlakozni tudj a  facebook csoporthoz: KATT IDE! )

-Komolyan? -kérdezi Kathy és Hope egyszerre, hüledezve és még a kamera rossz képén keresztül is láttam a meglepett arcukat, miután elmondtam hogy mi történt az utóbbi 2 napban és hogy miért nem mentem iskolába.
-Na, de nem is akarok erről beszélni csak egyszerűen elfelejteni. Veletek mizu?-tereltem a témát.- Összejöttetek valakivel?-kérdeztem.
-Hát..-kezdett bele Kathy.- Összejöttem Drake-kel.-mesélte boldogan.
-Sokáig.-mondtam.
-Gondoltam hogy összejössz vele.-mondta unottan Hope.
-Naa.. örülj már egy kicsit te is.-mondtam.- Amúgy te hogy állsz?
-Két lábon!-mondta mire bevágtam egy unott fejet.- Most hogy már te is szingli vagy, majd együtt keresünk szőke hercegeket fehér lovon.-mosolygott.
-Jah, és majd találtok egy csövest egy traktoron.-mondta Kathy.-Én holnap indulok Drake-hez. Van egy nyaralójuk a tengerparton.
-Ó, te mázlista.-mondtam.-De várj, holnap nem suli?
-És szerinted mikor érdekelte Kathy-t az iskola?-mosolygott Hope.
-Nagyon is érdekel! És anyám kikért.-újságolta.
-Csak ketten lesztek? Hogy mi lesz ott.-mosolygott ravaszul Hope.
-Hope! Rossz a fantáziád..meg amúgy is ott lesz az unokatesója.-próbálta védeni magát Kathy.
-De ne felejts el fényképezni.-tereltem a szót.
-Nem fogom elfelejteni.-mosolygott Kathy.-Na de már lassan menni kéne. Sziasztok jó éjt.
-Én is megyek sziasztok. Kathy jó utat majd telefonon beszélünk.-köszönt el Hope is.
-Nektek is. Sziasztok.
Lehajtotta a laptopon, becsúsztattam az ágyam alá és lefeküdtem aludni.

*2 hét múlva*

Két hét. Ennyi telt el a szakításom óta. Mások egy regényt tudnának írni hogy mi történt velük én viszont két mondatba össze tudnám sűríteni, bár van egy olyan érzésem hogy úgy nem nagyon értenétek meg. 
De hogy mi is történt? Nem sok minden, de azért próbálom összeszedni.
Az egyetemnek vége, ami azt jelenti nem kell Josh elől bujkálnom, mindig körbenézni a folyosón hogy ott van-e, hogy a másik iránya tudjak menni nehogy szembe találkozzak vele és persze hogy itt a nyár. Rendszeresen tartom a kapcsolatot Rob-bal és Hope-al. Kathy élvezi a tengert. Itthon már kezdem megszokni a "nevelőanyámat" aki tulajdon képen nem is olyan rossz arc. Bár nem mondanám hogy szeretem, sőt nem szeretem inkább csak elviselem. Nekem túl nyávogós és inkább hasonlít egy tinire mint egy anyára.
Adam-el még mindig egymás vérét szívjuk, persze képletesen szólva. Pár csípős beszólás és egy, ismétlem csak egy csók és az is véletlenül történt. Azt akarja kihúzni belőlem hogy ő bejön nekem, de én tartom magam. Még mindig olyan a kapcsolatom mindenkivel amilyen volt. Josh-sal azóta nem beszéltem, de nem is akarok. Sokszor keresett, de apa vagy Brad elküldte. Túl tettem magam rajta, legalábbis most azt érzem. Jessica-t egyszer kinyírom, mert mindenbe bele szól és már nem fogom tovább bírni. Röviden ennyi.
Ülök a kádba és gondolkozom. Gondolkozom, a múlton a jelenen és a jövőn. Mandy és apa romantikáznak valami wellness szállodában, Brad és Adam pedig valamelyik hülye haverjuknál "tanyáznak" ahogy ők mondanák. Magyarul holnap valamikor remélem józanul hazakászálódnak.
A csörgő telefonomért nyúlok ami önkényesen megzavarja a gondolatmenetem.
-Nyomós okod legyen hogy zavarj!-szólok a már jól ismert telefonszám gazdájához.
-10 perc és ott vagyok érted. Remélem ez elég nyomos.-és bár nem láttam hogy Rob mosolygott, a hangjából hallottam.
-Mi?-kérdezek vissza, de válaszként már csak csipogást hallok. Letette. Rám nyomta a telefont. Csak egy dolgot tehetek, mivel választási lehetőségem se volt, az pedig az, hogy kimászok a kellemesen meleg vízből és felöltözök.

Sietve ugrok át akár három lépcsőfokot is egy lépésre hogy minél hamarabb az ajtóhoz érjek.
-Szia.-nyitom ki az ajtót.
-Szia.-jön be Rob, meg se várva hogy beinvitáljam.
-Na, és mit akartál mondani? -zárom be az ajtót és fordulok meg hogy lássam az arcát. Mosolyog, de ez nem a szokásos mosoly, ez inkább amolyan játékos mosoly.
-Először mondd hogy igennel fogsz válaszolni. -mondta a feltételét, amit persze nem teszek meg, mert még csak sejtésem sincs hogy mit akar kérni.
-Először mondd el hogy mire. -indultam el a konyhába, ahova követett.
-Nem. Addig nem mondom el míg meg nem ígéred hogy a válaszod igen lesz. -állt meg az asztal mellett.
-Na, hát arra várhatsz. -kerestem a hűtőben a narancslevet.- Kérsz? -mutattam neki az üveget, mire nemlegesen rázta meg a fejét. Hát ha nem akkor nem. Elővettem egy poharat és töltöttem magamnak.
-Na? Nem is érdekel mit akarok kérdezni?
-Dehogyis nem, de olyanra nem válaszolok amit nem tudok hogy mi az. -emeltem számhoz a poharat.
-Jó elmondom, de akkor ígérd meg hogy átgondolod. -tartotta fel mutató ujját, én meg csak bólintottam. -Gyere át kártyázni. -mondta. Most komolyan csak ennyit akart mondani? De várjunk ez azt jelenti hogy nem lesz egyedül és tuti hogy ott lesz Josh is. Már a gondolatától is rosszul leszek. A gyűlölet fog el már csak a neve hallatán is, még akkor is ha csak a gondolataimba.
-Nem. -adtam meg egyből az egyszerű választ, neki pedig eltűnt a mosoly az arcáról.
-Miért nem? -lépett egyet közelebb.
-Mert -tettem le a poharat az asztalra- ott lesz Josh is. -indultam el a nappali felé.
-És mi van vele? Azt mondtad túltetted magad rajta. -jött utánam.
-Persze így hogy nem látom igen, de ha meglátom nem tudom mi lesz. Plusz Jessica se a legjobb barátom. -néztem a szemébe. Nem éreztem semmi lelkiismeret-furdalás félét azért mert utálom a húgát, hisz ezt ő már rég tudta.
-Akkor csinálj úgy mintha ott se lenne. -osztotta  meg velem ötletét. Persze mi sem egyszerűbb...neki. De nem nekem!
-Nem akarok!- mondtam most már idegesebben mert nem hagyott békén. Elkezdett csörögni a telefonom, de hiába kerestem nem találtam. Felnéztem Robra aki kezébe tartotta a telefonom és mosolygott.
-Vissza adom ha igent mondasz. -tette háta mögé a telefonom, ami még mindig csörgött. Próbáltam elvenni, de háta mögött egyik kezéből a másikba tette, így esélyem se volt megszerezni.
-Jó, csak add már ide. -adtam be a derekam. Arcára kiült az önelégült "én nyertem" fej. Elvettem a telefonom és mikor megláttam a kijelzőn ki hívott, körbenéztem hogy mi az a berendezés amit hozzá tudtam volna vágni. Ő hívott, csak azért hogy meg tudjon zsarolni. Elővette telefonját és mosolyogva mutatta nekem a kijelzőt, amin az én nevem villogott.
-Csaltál! -csattantam fel.
-Nem voltak szabályok. -mosolygott. Még mindig.- Na gyere, mert már csak ránk várnak.
-Rád.- javítottam ki. -Én nem megyek. -ültem le a kanapéra.
-Mi az hogy nem jössz? -tűnt el a mosoly az arcáról.
-Nem. Me. Gyek. -szótagoltam el.- Te is csaltál, én is csalok. -mondta egyszerűen.
-Ó dehogynem. -monda majd felrakott a vállára. Ütöttem a hátát és kiabáltam hogy engedjen el de nem hatotta meg. Ugyan úgy vitt tovább.
-Várj. -kiabáltam mikor kiment a házból.-Kell a táskám és be kell zárni az ajtót.
-Hol a kulcs és a táskád? -kérdezte, én meg mutattam az ajtó melletti fogasra, amire fel volt akasztva mind kettő. Gondoltam lerak és majd bezárom, de nem. Kezembe adta a táskám, majd leakasztotta a kulcsot. Míg egyik kezével fogott a másikkal bezárta az ajtót és kulcsomat zsebre vágva indult a kocsi felé. Berakott az anyósülésre, majd ő is beszállt. Mérgesen néztem rá.- Mi van? -mosolygott.
-Ez így nem volt fair. -tettem karba a kezem és néztem rá mérgesen, mire kinevetett és elindultunk hozzájuk.

Nagy léptekkel lép, s közbe kezemet fogva húz magam után a ház felé. Kilincsért nyúl de én megtorpanok.
-Minden rendben lesz. Nyugi. -mosolyog, mire én is eleresztek egy mosolyt. Szavai megnyugtatnak, majd hogy meg ne álljak, vagy hogy bátorságot szerezzek vállamnál átkarolva lépünk be. Öt szempár fordul egyből felém. Jessica szúrós, Josh meglepődött, és Lola amolyan "de jó hogy jöttél" és még két ismeretlen fiú érdeklődő tekintete. Lolával egész jól kijövök és ő se rajong annyira Jessica-ért amit nem csodálok, bár nem tudom hogy most milyen a kapcsolatuk, hisz Josh csak a bátyja. Rob keze lecsúszik a derekamhoz és leül, az üres fotelbe húzva engem is magával, én viszont megálltam a fotel mellett. Két négyszemélyes és egy egyszemélyes fotel van körbe rakva, középen pedig egy dohányzó asztal van. Az egyik négy személyesen a két ismeretlen srác és Lola ül, az egyszemélyesen pedig Josh és az ölébe Jessica. Pfúúj, hánynom kell. És ezek szerint hivatalosan is együtt vannak, ami nem kéne hogy zavarjon. Igaz? Akkor miért zavar? Gyűlölöm és szeretem is egyszerre. Nem tudom pár hét alatt elfelejteni és ezt utálom a legjobban.
-Sziasztok! -köszöntem halkan.
-Szia. Nem gondoltam volna hogy eljössz. Örülök hogy itt vagy. -állt fel és ölelt meg Lola.- És ha már Rob nem képes bemutatni akkor majd én. Ő itt David, ő pedig Eric. -mutatott a két srácra.
-Elizabeth, de szólítsatok csak Eliza-nak.-mosolyogtam, amit viszonoztak és ők is köszöntek egy "Szia"-val.
Lola visszaült, így én is leültem Rob mellé. Ránéztem Josh-ékra és ezt kihasználva Jessica megcsókolta, majd mosolyogva rám nézett, én pedig egy olyan "direkt mosolyt" eresztettem felé.

-Ha jól veszem észre ti nem nagyon bírátok egymást. -szólalt meg David. Ennyire feltűnő? Bár nem titkoljuk.
-Nem bírjuk?-nevettem fel keserűen.- Utáljuk egymást.-javítottam ki.
-És miért? -kérdezte Eric. Egy nagyon sóhajtottam és egyáltalán nem akartam elmondani. Ökölbe szorítottam a kezem ahogy vissza emlékeztem. Rob valószínűleg látta rajtam hogy most vagy sírni vagy dühöngeni fogok. De nem. Tartóztattam magam.
-Az most nem lényeges. -mondta Rob. -Ne akard tudni...hosszú történet.-próbálta elhessegetni ezt az ötletet.
-Igazából nem olyan hosszú. -mosolygott Jessica.- Sőt, elég rövid.
-Elég. -szólalt meg Josh. Na talán ennek örültem ma a legjobban. Reméltem hogy Jessica-ba fojtja a szót. Hát nem sikerült neki.
-Nem. Elmesélem, hisz tudni akarják. És ez egy elég vicces sztori. Nem igaz Elizabeth?-nézett rám. Nem bírtam tovább vagy elmegyek valahova, kitisztítani a fejem vagy itt helyben megfojtom. Felálltam és elindultam a terasz felé. -Miért jöttél ha menekülsz? -szólt utánam.
-Nem önszántamból jöttem.-néztem Rob-ra, majd vissza rá.- Szerinted én titeket akarlak nézni? Nem menekülök, csak nem akarom megint hallani mert akkor vagy elhányom magam vagy megfojtalak. -"mosolyogtam" rá.
-Ó, vagy csak irigykedsz hogy inkább engem választott mint téged. -állt elém és még mindig mosolygott.
-Nem. Tudod én voltam az első, te csak egy kaland voltál és miután dobtam hozzád ment. Csak pótlék vagy. Egy b, terv. Egy második. -hangsúlyoztam ki az utolsó mondatokat, arcáról pedig lefagyott a mosoly. Szemeiben égett a tűz és mintha szikrát szórtak volna.
-Vagy megunt mert jobb vagyok nálad nem gondolod.-kiabálta.
-Jobb vagy?-akadtam ki. Na itt már a dicsőségről van szó. Bár nem mondanám dicsőségnek inkább önbecsülés, bár az se igazán. Ki kellett állnom magamért. 
-Többen voltak velem.-mosolygott. 
-Az lehet hogy többen voltak veled, de arra gondoltál már hogy ebből hány szeretne melletted ébredni?-vágta vissza, majd elindultam a terasz felé de elém állt.
-Ne menekülj! Vagy igazam van?- kérdezte és meglökött.
-Ne érj még egyszer hozzám. -mondtam szavakat hangsúlyozva kimértem. Ha szemmel ölni lehetne, már rég halott lenne.
-Miért akkor mi lesz? -lökött meg újra.- Mi? -lökte meg ismételten a vállam és állt vészesen közel hozzám.
-Jess, elég. Fejezd be!-szólt rá Rob.
-Mit? Ezt?- lökött meg újra.
-Ha még egyszer hozzám érsz te büdös kurva...-szűrtem ki fogaim közt. Valószínűleg rosszul esett neki mert megpofozott, mire a fiúk egy "úúú" hangot adtak ki. Az arcomhoz kaptam a kezem, mely égett.-Nem akarok verekedni. -jelentettem ki.
-Én se csak tudod jól esett.-mosolygott.- Ahogy Josh-al lenni is. -húzta még nagyobb kárörvendő mosolyra a száját. Nem bírtam tovább. Kész ennyi volt. Kezem ökölbe szorítottam és már lendítettem is. Az orránál találtam el, nem is olyan erősen. Elég gyengét ütöttem, de ő eljátszotta a halálát. Megbántam hogy megütöttem, de nem azért mert megsajnáltam, hanem azért mert ezt mind Josh miatt csinálom. Pedig semmit nem akarok csinálni miatta. Orrához kapta a kezét, ami nem vérzett szerencsére, viszont biztos nem kellemes érzés. Sipákolt és jajgatott.
-Gyere Josh. -mondta és elindult a szobájába. Mindenki csak engem nézett, én pedig Rob felé fordultam. A könnyekkel küszködtem mert én nem ezt akartam. Nem ezért jöttem ide és nem lehetek ideges Josh miatt. Talán ez dühített a legjobban. Még mindig éreznék iránta valamit?
-Sajnálom én..én ezt nem így akartam, én próbáltam, de nagyon ideges lettem és..-léptem Rob elé és már a sírás kerülgetett.
-Semmi baj, provokált. -zárt kajaiba. Jó volt érezni hogy mellettem van, biztonságot árasztott.
-Ki megyek elszívok egy cigit, addig esetleg szedjétek elő a kártyát vagy valami. -mondtam, majd kibújva az ölelésből elindultam a terasz felé.
-Te cigizel? -kérdezi Josh meglepődve, de nem is csodálom hisz egész eddig nem cigiztem. Na jó, azért ha nagyon ideges voltam hébe-hóba elszívtam 1 szálat, de ez talán egy fél évben egyszer történt meg, így megértettem.
-Nem, de most muszáj. -adtam meg a rövid választ és miután kihalásztam az öngyújtót és azt az egy szálat a táskámból, kimentem a teraszra. Igazából nincs nálam soha cigi, de a suli utolsó hetén egy sráctól kaptam. Mindenki ismeri a srácot mert bent árul, ezt azt. Magyarul ez a cigi, se egy sima káros dohánnyal töltött papír, van benne egy kis, ahogy Ő mondaná: "kedély javító". Nem vagyok drogos és nem is drogoztam még soha, nehogy azt higgyétek, csak most szükségem van rá. A terasz korlátjára támaszkodva szívtam bele a "kedély javítómba". Csak a tücsök ciripelése és a bentről kiszűrődő hangok voltak a fejemben. Nem gondoltam semmire.Csak bámultam a már lemenő napot. Mikor már majdnem elszívtam lépteket hallottam magam mögött. A lépések tulajdonosa mellém sétált és ő is támaszkodva a terasz korlátjára, nézett a semmibe, előre.
-Te füves cigit szívsz? -kérdezte Josh és kivette a kezemből az említett tárgyat. Nem tudom honnan veszi, bár van egy sanda gyanúm. Látszott rajta hogy nem gyárilag készített. Csak sóhajtottam és az elvett cigim után nyúltam, de ő elhúzta a kezét.- Ez nem segít. Ezzel nem oldasz meg semmit. -oktatott ki. Ja, most pont arra van szükségem hogy az exem mondjon nekem tanácsokat. Remélem éreztétek az iróniát.
-Jobb lesz a kedvem tőle. -mondtam és ismét nyúltam érte, ezúttal sikeresen. Elvettem majd beleszívtam.- Nem azt mondta Jessica hogy menj utána? -kérdeztem a semmit nézve és a nevét kissé undorral kiejtve.
-Nem vagyok kíváncsi a nyavalygására. -válaszolt nem épp szeretettel. Nem hiszem hogy tartós lesz a kapcsolatuk.
-Azt hittem, jól kijöttök.-szívtam egy utolsót.
-Nem szeretem csak vele vagyok. -sóhajtott.- Akit szeretek, az nem hiszi el és nagyon haragszik rám. -nézett rám és nem kellett egy zseninek lennem hogy tudjam rólam beszélt. Elnyomtam a csikket és elindultam vissza a házba.-Várj. -nyúlt a kezem után, én pedig egy sóhaj kíséretébe megfordultam.- Figyelj, tudom elcsesztem mindent, de nem tudtam hogy mekkora kincs vagy nekem, amíg el nem veszítettelek. Nagyon sajnálom  és megértem ha utálsz, csak még egy esélyt kérek. Egy utolsót hogy bebizonyítsam megváltoztam. Kérlek. -nézett kölyök kutya szemekkel. Akármennyire is csillogtak szép szemei, volt megható a szövege és szerettem volna most megcsókolni, hozzábújni és soha el nem engedni, nem tehettem. Nem, mert tudtam hogy ez megint csak egy kamu duma.

*Josh szemszöge*

A válaszára vártam és mint mindig, most is gyönyörű volt. Mindent megbántam amit tettem ellene és itt lép életbe az a bizonyos mondás, ami tényleg igaz: "Csak utólag jön rá az ember, mit veszített el."

-Nem...ez..nem. -dadogott és indult befelé, de én keze után nyúltam és vissza húztam. Ő csak értetlenül nézett. 

-Mondd hogy nem szeretsz. -néztem mélyen a szemébe, mire elkapta tekintetét. 

-Nem szeretlek. -monda ki egyszerűen a földet pásztázva. Tudtam hogy hazudik. Ismerem. 

-A szemembe mondd. -fogtam meg óvatosan az állát és fordítottam magam felé, így elérve hogy rám nézzen. 

-Nem szeret..-kezdte nagy lendülettel, de leállt. Tudtam hogy még mindig szeret. Oda hajoltam hozzá és meg akartam csókolni. Ajkaink épp összeértek mikor David kilépett.

-Mikor jöttök be mert...-kezdte David, de mikor ránk nézett abba hagyta. Eliza egyből elhúzódott, hátrébb lépett és David felé nézett. -Megzavartam valamit? 

-Nem. Semmit. -mondta zavartan Eliza és bement. 

-Bassza meg.-morogtam magam elé, úgy hogy senki ne hallja.

-Bocs tesó, én nem tudtam. Azt hittem utáljátok egymást. -szabadkozott David. 

-Épp ki akartam vele békülni és már jó úton jártam. -sóhajtottam. 

-Akkor már nem utál? -kérdezte.

-Szeret és utál is.-esküszöm soha nem fogom megérteni a nőket. 

-Akkor az jó. Nem? 

-Nem. Próbálja kiölni magából az érzéseit, de nem megy neki ezért utál. Ezért is. -javítottam ki magam.- És nem fog szeretni, míg be nem bizonyítom neki hogy szeretem. Csak hogy ez nem lesz könnyű. Főleg hogy elvesztettem a bizalmát. -Benéztem és láttam ahogy mosolyog. Az a mosoly a világ legszebb mosolya. Még soha nem éreztem ilyet, mintha a szívembe egy űr tátongna, mintha üres lenne. Hiányzik.