Chapter 09. "Elrontottad a pillanatot"

(Sziasztok! Bocsánat a késésért, de nem volt időm írni. A következő részt, tényleg nem tudom mikor lesz mert most utazok Svájcba utána Horvátországba és nem hiszem hogy ott fogok tudni írni. Ha mégis, akkor ugyanott ahol eddig hirdetni fogom és meglátjátok. Kellemes olvasást. Puszy.)

Üres piás üvegek mindenhol, a levegőben erős alkohol szag terjeng és semmi sincs a helyén. A nappaliba a fotel eltolva, a díszpárnák szanaszét hevernek a földön, Brad a kanapén kinyúlva, Adam a szőnyegen alszik, két ismeretlen fiú a padlón elterülve,keresztbe egymáson és még egy ismeretlen fiú a hűtőnek dőlve. Nem akartam foglalkozni velük, csak felmenni a szobámba, de a vezetékes telefon villogása felkeltette a figyelmem. Odamentem és elindítottam a hangpostát, melyet apa küldött. 2 órája.

~Sziasztok! Remélem otthon vagytok mert hamarabb megyünk haza. Dél körül otthon vagyunk.~ 

Szemeim kipattantak mikor meghallgattam a hangüzenetet. Brad nagyon nagy bajban van ha apa így találja őt és a házat. Tartozom annyival a tesómnak hogy rendet rakjak. Körbenéztem még egyszer, majd az órára pillantottam. 10:02 Josh-ra pillantottam, Ő még mindig az ajtóban állt és várta a reakcióm, de még én se tudtam hol kezdjem. Egy valami biztos: nem kis munka lesz. 

Odamentem Brad-hez és elkezdtem keltegetni. Ő mindig csak valami "hagyjál már" "mindjárt" féleséget mondott és fordult egyet. Soha nem volt könnyű felkelteni, de volt egy titkos fegyverem. 

Elindultam a konyha felé, átlépve a földön alvó haverjait, egy pohár vízzel tértem vissza. Próbáltam keltegetni, de ismét semmi hatása nem volt ezért ráborítottam a vizet. 

-Hülye vagy? -kiabált, majd a fejéhez kapott. Összeráncolt homlokkal nézett engem. 

-Apuék mindjárt itt lesznek. -mondtam idegesen. Szemei kipattantak. Felugrott a kanapéról és körbenézett. Akármekkora is volt a kupi, nem azt nézte. Szemei megállapodtak Josh-on majd rám nézett. Nemlegesen ráztam a fejem mert tudtam hogy azt akarja kérdezni kibékültem-e vele. 

-Jó, te vidd haza a haverjaid én addig nagyjából összetakarítok. -biccentettem a fejemmel a padlón elterülő fiúkra. 

Brad miközben tántorgó barátait kísérte ki, félvállal neki ment Josh-nak, aki még mindig a nappali ajtó félfalának dőlve állt. Nem tulajdonított különösebb figyelmet Brad tettének, sőt még csak oda se nézett. Nem akartam hozzá se szólni ezért úgy voltam vele, megvárom míg magától elmegy.
Odamentem a földön fekvő Adam-hez és megpróbáltam felhúzni. Megfogtam a kezét, mert ha már föl se kel legalább a kanapén feküdjön hogy össze tudjak takarítani. Fel akartam húzni, de Ő lerántott. A mellkasára estem, Ő kinyitotta szemeit és elmosolyodott helyzetünkön. A mellkasán feküdtem, pár centi volt az arcunk közt. Vegyes érzések voltak bennem és deja vu érzésem támadt. Igen, ez már megtörtént. Elvesztem szemeibe és sexy féloldalas mosolyába, pedig nem akartam. Látszott rajta hogy eléggé másnapos, de tudja mit csinál. Mosolyogva nézett rám és fogta a kezem, ami miatt nem tudtam felállni.
-Khm..-köszörülte meg feltűnően a torkát Josh az ajtóban. Mindketten oda néztünk. Lemásztam róla és felálltam, Ő követett. Kérdőn nézett rám és már tudtam hogy mit fog kérdezni.
-Ti újra...-kezdte Adam de félbeszakítottam. Még kérdésnek is szarul hangzott hogy újra együtt. Soha nem lesz olyan hogy újra együtt.
-Nem! -vágtam rá, majd Josh-ra néztem.- Itthon vagyok, jól vagyok, nem haltam meg, hazamehetsz. -adtam tudtára hogy ideje indulnia.
-Öhm..oké..akkor szia. -mondta bizonytalanul. Kicsit dadogott, ami elég szokatlan tőle. Valószínűleg nem azt várta hogy hazaküldjem. Még mindig az ajtóban áll. Mit vár hogy kikísérjem és könnyes búcsút vegyek tőle? Azt várhatja.
-Az ajtót megtalálod egyedül is. -mondtam már kissé türelmetlenül. Bólintott és elment. Vissza fordultam Adam-hez aki engem nézett. Amolyan "biztoshogynemvagytokegyütt?" és "tudomhogyigen" nézés keverékével nézett rám. Nem tudom ez milyen nézés, de ezt éreztem.
-Mi van? -kérdeztem kicsit se kedvesen.- Fogj egy seprűt vagy valamit és kezdj el takarítani. -szedtem össze az üres üvegeket és dobtam ki a kukába. Ő még mindig nem csinált semmit csak nézett rám. -Siess már apuék mindjárt itthon lesznek. -mondtam hangosabbnál, mint az alaphangom. Megrázta a fejét és elkezdte Ő is összeszedni az üvegeket. Azért kíváncsi lettem volna mire gondolt.

Rend van. Brad sehol. Adam és én elégedetten ülünk a kanapén, miután a "nagy" takarításba elfáradtunk. A kopogásra mind ketten az ajtóra kaptuk a fejünket. Gondolom vagy apuék jöttek vagy Brad. De akkor minek kopognak? Nincs kulcsra zárva az ajtó. Felálltam hogy kinyitom de Adam megelőzött. Fogalmam se volt hogy ki jöhetett. Josh jött volna vissza? De minek? Vagy Brad szórakozik? Nem kellett sok hogy megtudjam.
Az ajtót kicsapta, Adam-et félrelökte és egyenesen felém rohant Jessica. Én a nappali közepén álltam, Ő pedig szó szerint nekem rohant. Fellökött minek hatására leestem a földre, Ő rá ült a derekamra és ütni akart, de megfogtam mindkét kezét, s próbáltam tartani. Még csak most eszméltem fel, bár még így se értettem miért csinálja ezt. Valami olyasmit kiabált hogy "Miért tetted" meg hogy "Hogy merted te ribi". Őszintén nem tudtam mi baja van, csak azt hogy lassan kezd kicsúszni a kezemből a keze. Nem kellett sok hogy Adam is feleszméljen és leszedje rólam.
-Mi van a barátodnak kell segíteni neked? -nevetett fel.
-Legalább nekem segít. -vágtam vissza, a tegnapira célozva. Josh még csak utána se ment. De mit is várt tőle? Jess meglökte Adam-et mellyel kiszabadult fogásából. Az ajtó hangos csapódása jelezte hogy elment.
-Jól vagy? -mért végig. Semmi bajon nem lett, de nem értem miért tette. Én próbáltam lerázni Josh-t, nem tehetek róla hogy nem hagy békén.
-Igen. Köszi. -öleltem át. Ezzel jeleztem hogy köszönöm és nem mellesleg jól esett.  Arcomat a vállába fúrtam. Hiányzott már egy ölelés. 
-Szóval a barátod vagyok? -kérdezte mosolyogva. Nem láttam, de hallottam a hangjából hogy mosolyog. 
-Paraszt! -löktem el magamtól és csaptam a vállába. -Elrontottad a pillanatot. -nevettem. 
-Tetszett a pillanat? -kérdezte egy incselkedős vigyorral. Azt akarja hogy azt mondjam neki hogy szeretem. Pedig nem. Bár nem tudom. Amit én érzek az több mint barátság, de kevesebb int szerelem. Igazából nem is tudom mit érzek. 
-Hagyj békén. -mondtam enyhe mosollyal az arcomon és elindultam volna, de ahogy megfordultam  gyengéden megfogta a csuklóm és maga felé fordított. 
-Még nem válaszoltál. -nézett a szemembe. 
-És nem is fogok.-mosolyogtam rá. Ő is mosolygott. -Szólj ha megjöttek, addig a szobámba leszek. -fordultam vissza a lépcsőről. 

Már vagy fél órája elmúlt dél, de semmi. Brad is hazajött, de ők még nem. Ezért siettem annyira a takarítással? Felnyitottam a laptopom és interneteztem hogy elüssem az időt. Nem sokkal később kopogást hallottam az erkélyem felől. A függöny elvolt húzva, de nem láttam senkit. Lassan sétáltam oda és egy papírt találtam az erkélyem közepén. Izgatottan nyitottam ki az erkély ajtóm és kaptam fel a papírt. Kicsi, gyűrött papír volt, pár sornyi szöveggel, mégis sokkot kaptam amikor elolvastam. Eléggé megijedtem. 

Mondd meg a kis barátodnak hogy fizessen vagy te fogod megbánni. 

3 napja van, nem több!

Jól vigyázz kislány, figyellek!